Jens Stoltenberg: a NATO támogatja a „humanitárius szünetet” Gázában

Jens Stoltenberg

A NATO tagállamai támogatják a „humanitárius szünetet” Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet között annak érdekében, hogy a segélyszállítmányok bejussanak az övezetbe – jelentette ki csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

„Tiszteletben kell tartani a nemzetközi jogot, a civileknek pedig védelmet kell nyújtani” – közölte újságírókkal Stoltenberg Berlinben, nem sokkal Olaf Scholz német kancellárral tartandó egyeztetése előtt.

A főtitkár emellett figyelmeztetett arra is, nem szabad, hogy a gázai háború regionális konfliktussá szélesedjen: „Iránnak és a Hezbollahnak ki kell maradni a harcokból” – szögezte le.

Az ukrajnai háborúra kitérve a főtitkár hangsúlyozta a kijevi kormánynak nyújtott támogatások fontosságát Mint mondta: a fegyverszállítmányok segítségével az ukrán erők erősek lehetnek a fronton, ezáltal pedig „erősek lesznek a tárgyalóasztalnál is”.

Méltatta egyúttal Berlin e téren tett erőfeszítéseit, kiemelve, hogy az Egyesült Államok után Németország Ukrajna legnagyobb támogatója, példaként pedig kiemelte a kijevi kormánynak küldött légvédelmi rendszert.

„E hozzájárulások segítenek Ukrajnának, hogy megvédje szabadságát, és hozzájárulnak Európa biztonságához” – fogalmazott.

A főtitkár leszögezte, Oroszország immár „biztonsági fenyegetést jelent” Európára nézve, emlékeztetve arra, hogy a moszkvai kormány májusban felmondta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést (CFE), arra hivatkozva, hogy a megállapodás mára elavult, és új szabályozásra van szükség. A felmondás hivatalosan kedden lépett életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?