Jemen - Újabb légicsapások érték a fővárost

Szanaa |

<p>Harci repülőgépek ismét légicsapásokat intéztek hétfő hajnalban a jemeni fővárosban található célpontokra, a támadás napkelte után is folytatódott - jelentette a Reuters hírügynökség helyi lakosok beszámolója alapján.</p>

A csapások ezúttal Szanaa diplomáciai negyedének körzetére összpontosultak. Egyes beszámolók szerint a város környékén létesített, titkos fegyverraktárakat is találatok értek. 

Szaúd-Arábia vezetésével egy nemzetközi koalíció ötödik napja támadja az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnökkel szemben álló, síita húszi fegyveresek állásait Jemenben. Az arab országokat tömörítő koalíciós erők azt követően indítottak katonai beavatkozást, hogy a milíciák - amelyek Szanaát már korábban ellenőrzésük alá vonták - a déli országrészben, Áden közelében is előrenyomultak.

A húszik tavaly szeptemberben szállták meg a fővárost, a múlt hónapban pedig lemondásra kényszerítették az államfőt is, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi néhány napja külföldön tartózkodik. 

Rijád Jászín jemeni külügyminiszter vasárnap azt mondta, a légicsapások révén sikerült megakadályozni, hogy a húszik bevethessék azokat a fegyvereket, amelyekhez előrenyomulásuk közben fértek hozzá. Hozzátette, hogy szükség esetén szárazföldi hadműveletre is sor kerül, ezt a lehetőséget jelenleg katonai szakértők tanulmányozzák.

A húszik ellenőrizte egészségügyi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy a légitámadásoknak már több tucat halálos áldozatuk van. Más források azonban ezt nem erősítették meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?