Japánban letartóztatták a jakuza egyik csoportjának három vezetőjét

Tokió |

<p>A japán rendőrség letartóztatta a szervezett alvilág, a jakuza egyik legjelentősebb csoportjának három vezetőjét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy busás hasznot hozó, kiterjedt pénzbeszedési rendszert működtettek a bűnszövetkezeten belül, és a befolyt pénz után nem adóztak.</p>

Az ország déli, Kjúsu szigetén működő, Kudokaj nevű csoport három vezetőjéről van szó. A csoport első számú emberét, a most 68 éves Nomura Szatut már tavaly szeptemberben őrizetbe vették, és jelenleg bírósági eljárás folyik ellene gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával. A nyomozószervek arról számoltak be kedden, hogy az összegyűjtött bizonyítékok szerint a bűnszövetkezet tagjai mintegy 227 millió jent (több mint 1,8 millió dollárt) fizettek be Nomurának. A pénzt a jakuza-tagok Nomura családtagjainak bankszámláira küldték, akiknek ezért mintegy 88 millió jen (717 ezer dollár) adót kellett volna befizetniük, de nem tették meg. Japánban most első ízben indítanak bűnvádi eljárást a pénzbeszedési rendszer miatt a jakuza tagjai ellen. A fukuokai rendőrség egyik képviselője kifejtette: az ilyesfajta, a maffiafőnököknek teljesített befizetések újabb és újabb bűncselekmények elkövetésére kényszerítik a bűnszövetkezet tagjait, és ez az alvilági szokás hatalmas, társadalomellenes rendszerré nőtte ki magát. Az alvilág körkörös kezességi rendszere és a bűnözők hallgatási fogadalmai miatt a hatóságoknak mindeddig nem sikerült összegyűjteniük olyan bizonyítékokat, amelyek hasonló bűnvádi eljárások elindításához elegendőek lettek volna. Most azonban szert tettek a jakuza köreiből való informátorokra és megszereztek néhány számviteli könyvet, amelyek a Kudokaj "fekete kasszáját" gyarapító pénzmozgásokra lehet következtetni. Szakértők szerint ha ezúttal sikerrel járnak a bűnüldöző szervek, akkor felgöngyölíthetővé válik a japán alvilág adományrendszere.  A Kudokajnak mintegy 900 tagja van és a jakuza egyik legveszélyesebb csoportjának számít. Jellemzően Kjúsú szigetének északi részén tevékenykedik, ahol tagjai csak 2009 és 2013 között mintegy félszáz nagyobb bűncselekményt követtek el. Főképpen rajtaütések és zsarolások írhatók a számlájukra. A rendőrség becslése szerint a japán alvilágnak összességében mintegy 80 ezer tagja van. A kemény magot 41 ezer profi fegyveres bűnöző, a maffia "reguláris harcosai" képezik. A bűnözői csoportok gyakran beépülnek cégekbe vagy szélsőjobboldali szervezetekbe. Bevételeik zsarolásokból, hazárdjátékokból, prostitúcióból, fegyver- és drogkereskedelemből, tőzsdespekulációkból származnak, de érintettek az építőiparban és az ingatlanpiacon is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?