Janukovics: Kijev folytatja az integrációt, és engedi a demonstrációkat

Kijev |

<p>Az ukrán hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy érvényesüljön a polgárok joga a békés demonstrációkra, és Kijev folytatni fogja az európai integrációt - erre tett ígéretet Viktor Janukovics ukrán államfő Kijevben két amerikai szenátornak.</p>

Az ukrán elnöki hivatal hétfőre virradóra arról tájékoztatott, hogy Janukovics előző nap fogadta John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátort.      Az UNIAN hírügynökség által idézet közlemény szerint Viktor Janukovics arról is biztosította őket, hogy a hatóságok mindent megtesznek a november 30-ai erőszakos tömegoszlatásokon történtek igazságos és átlátható kivizsgálása érdekében.     "Az elnök ismételten hangsúlyozta, hogy nem változott Ukrajna eurointegrációs irányvonala és a nemzeti érdekek iránti elkötelezettsége" - áll az elnöki közleményben.    Közben brüsszeli diplomaták megerősítették hétfőn a BBC minapi értesülését, amely szerint az Európai Unió konzultációkra hívta Brüsszelbe a december 19-20-ai csúcsértekezlet idejére Vitalij Klicskót, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetőjét.     Klicsko nem vesz részt a csúcsértekezlet hivatalos részén, de várhatóan a találkozó előtt tárgyalni fog több uniós vezetővel, köztük Angela Merkel német kancellárral. Az ukrajnai helyzet nem szerepel ugyan a főként pénzügyi-gazdasági kérdéseknek szentelt EU-csúcs hivatalos napirendjén, de az államvezetők a nemzetközi helyzetről tárgyalva áttekintik a kijevi eseményeket is, és megvitatják, hogy miként tudnának minél hatékonyabb támogatást nyújtani az ukrán nép európai törekvéseinek.      Helyszíni jelentések szerint nyugodt volt hétfőre virradóra a kijevi központi tér, az elmúlt órák a részegség elleni harc jegyében teltek. Az UNIAN hírügynökség szerint - http://www.unian.ua - a kormányellenes tüntetők "önvédelmi osztagainak" ugyanis több tucat részeggel gyűlt meg a bajuk. A kormányellenes tüntetők táborába ráadásul be akartak jutni a kormánypárt által szervezett ellentüntetés képviselői, és egyeseket közülük be is engedték a térre, de csak azután, hogy elénekeltették velük az ukrán himnuszt.     A korábbi napok hagyományait követve a hétfő is azzal kezdődött, hogy helyi idő szerint reggel hét órakor a tüntetők elénekelték az ukrán himnuszt. Addigra már mintegy ötezren gyűltek össze ismét a kijevi főtéren, az úgynevezett Majdanon, a tüntetők forró teát ittak, táncoltak és fociztak, hogy dacoljanak a hideggel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?