Janukoviccsal állapodott meg az UMDSZ

Ungvár |

<p>Választási együttműködési megállapodást  írt alá Viktor Janukoviccsal, az ellenzéki Régiók Pártja (PR) vezetőjével, a jövő év eleji ukrán elnökválasztás egyik legesélyesebb jelöltjével hétfőn Kijevben Gajdos István, az  Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és egy-egy orosz, illetve román nemzetiségi szervezet vezetője.</p>

 A megállapodás feltételeiről Gajdos István az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: Viktor Janukovics vállalta, hogy amennyiben a szerződést aláíró nemzetiségi szervezetek őt támogatják az elnökválasztási kampányban, akkor megválasztása esetén elősegíti az ukrajnai nemzetiségi és nyelvi kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelmét anyanyelvük, vallásuk, kultúrájuk megőrzése és fejlesztése révén. Mint hangsúlyozta, Janukovics egyenlő partnereknek tekinti a megállapodásban részt vevő szervezeteket, így az UMDSZ-t, az Orosznyelvű Ukrajna Társadalmi Jogvédő Mozgalmat és az Ukrajnai Román Közösség Régióközi Egyesülését. Mivel a szerződés nyitott, ahhoz további nemzetiségi szervezetek is csatlakozhatnak, ha elfogadják a feltételeit – tette hozzá.
    Gajdos kifejtette: a megállapodás értelmében Janukovics - ha államfővé választják - biztosítja az ukrajnai kisebbségek szabad nyelvhasználatát az oktatásban, az igazságszolgáltatásban, az államigazgatásban és a sajtóban. Szavatolja továbbá a jogi és gyakorlati feltételeket ahhoz, hogy a kisebbségek minden szinten megőrizhessék és fejleszthessék anyanyelvű oktatásukat – mondta, kiemelve, hogy az elnökjelölt vállalja az ukrán állampolgárok jogait nyelvi alapon korlátozó valamennyi jogszabály hatályon kívül helyezését.
    Az UMDSZ elnöke kiemelte, hogy a szerződésben foglaltak szerint a felek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a soron következő ukrajnai parlamenti és helyhatósági választásokon a PR jelöltlistájára felkerülhessenek a nemzetiségi kisebbségek képviselői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?