Külföld

Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztást

Bogotá | Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, maga mögé utasítva baloldali riválisát, Gustavo Petrót.
MTI

2018. június 18. 07:25

Iván Duque - TASR/AP-felvétel

Győzelme várhatóan megnyugtatja a latin-amerikai ország befektetőit, ugyanakkor felveti a marxista lázadókkal 2016 novemberében aláírt békemegállapodás megváltoztatásának lehetőségét.

A szavazóhelyiségek 99,9 százalékának eredményei alapján Duque a leadott voksok 54 százalékát szerezte meg, míg Petro, aki a kolumbiai gazdasági modell teljes átalakításának ígéretével kampányolt, 41,8 százaléknyi szavazatot kapott.

Kolumbiában most tartottak először választásokat azóta, hogy 2016 novemberében a kormány békét kötött a legnagyobb lázadószervezettel, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC), pontot téve az öt évtizeden át tartó, 220 ezernél több halálos áldozatot követelő véres konfliktusra.

A piacbarát Iván Duque - aki megfigyelők szerint a keményvonalas volt államfő, Álvaro Uribe kiválasztottja - a kampány során a társasági adó csökkentését, az olaj- és bányaipari beruházások támogatását ígérte, fogadkozott továbbá, hogy úgy módosítja a FARC-szal kötött békemegállapodást, hogy a súlyos bűntényeket elkövető egykori gerillák szigorú büntetést kapjanak. Ez a terve azonban megfigyelők szerint jelentős ellenállásba fog ütközni a bogotái törvényhozásban és az alkotmánybíróság részéről.

 

2018. március 10. 10:50

Több mint másfél tonna kokaint foglalt le a kolumbiai rendőrség

A harcias populistának mondott, és gyakran Hugo Chávez néhai venezuelai elnökhöz hasonlított Gustavo Petro ezzel szemben azt ígérte, hogy nem változtat a békemegállapodáson, de gyökeresen átalakítja a kolumbiai ortodox gazdaságpolitikát, és a gazdagok vagyonát elosztja a szegények között. Szorgalmazta, hogy az Ecopetrol állami olajipari vállalat inkább a megújuló energiaforrások kiaknázására helyezze a hangsúlyt. Ezt megrökönyödéssel fogadta az üzleti elit, Kolumbiában ugyanis az olaj- és szénipar az export húzóágazata.

Bár Petro a 32 kolumbiai tartományból csak kilencben, köztük a fővárosban, Bogotában szerzett többséget, a tény, hogy Duque mellett egy baloldali jelölt jutott be a második fordulóba, és ott 8 millió szavazatot gyűjtött be Duque 10,3 millió szavazatával szemben, történelmi jelentőséggel bír Kolumbiában, amelyet hagyományosan konzervatív politikusok irányítanak.

Az 58 esztendős Gustavo Petro előzetesen arra szólította fel híveit, hogy vonuljanak az utcákra, ha azt jelezné, hogy széles körben manipulálták a szavazást, vasárnap este azonban úgy tűnt, hogy elfogadja a második választási forduló eredményét.

"Milyen vereség? Nyolcmillió szabad kolumbiai kiállt mellettünk. Nincs itt semmiféle vereség. Egyelőre nem mi alakítunk kormányt..." - írta Petro a Twitteren.

A Reuters hírügynökség szerint a győztes Duque-ra jelentős kihívások várnak majd augusztusi beiktatása után. Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a FARC fegyveresei ellenőriztek, és az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez és munkához jusson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?