Iszlám terrorszervezetet vádolnak egy kínai merénylet elkövetéséért

Peking |

<p>A Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) nevű terrorszervezetet tette felelőssé a kínai rendőrség a május eleji, halálos áldozatokkal járó öngyilkos merényletért, amelyet az északnyugat-kínai Hszincsiang székvárosában, Urumcsiban követtek el - jelentették be vasárnap.</p>

A területileg illetékes hatóságok szerint a merényletet egy Ismail Yusup nevű ETIM-tag tervelte ki a határon túlról, s előkészítéséhez, illetve végrehatására tíz hszincsiangit mozgósított. Nyolcukat élve elfogták. A kínai rendőrség tájékoztatása szerint a csoport tagjai 2005 óta hirdetnek szélsőséges vallási nézeteket. Ismail Yusup 2013-ban csatlakozott az ETIM-hez, Kínában keresett személy. Előkerítésére Kína az Interpol segítségét is kérte. Az ETIM-et az ENSZ és az Egyesült Államok is terrorszervezetek között tartja nyilván, feltételezések szerint kapcsolatban áll az al-Kaidával.

Korábbi kínai jelentések szerint a város pályaudvarának kijáratánál elkövetett robbantást vallási szélsőségesek követték el, mindketten a helyszínen meghaltak. Egy civil szintén életét vesztette, 79-en megsebesültek. A robbantást késelés előzte meg. Hírügynökségi jelentések révén a múlt héten kapott nagy nyilvánosságot, hogy az iszlamista harcosok internetes közléseit figyelemmel kísérő SITE nevű szervezet rátalált a magát Turkesztáni Iszlám Pártnak (TIP) nevező iszlamista csoport videoüzenetére, amelyben magára vállalta a pályaudvari merényletet. 

A TIP volt az, amely a tavaly október végén elkövetett, öt halálos áldozatot követelő Tienanmen téri merényletért is magára vállalta a felelősséget. Kína jó ideje a külföldi székhelyű szeparatistákat, elsősorban az ETIM-et vádolja az országban a muszlim vallású ujgur nemzetiségűek által elkövetett merényletek szervezésével, illetve a vallási szélsőségesek mind nagyobb befolyásának veszélyét hangoztatja. A TIP kínai szakértők szerint az ETIM-hez tartozik.

Szintén hétvégi közlés szerint a hszincsiangi rendőrség még a múlt hét közepén Jimsar járásban őrizetbe vett hét gyanúsítottat, akiknek közük lehetett az urumcsi robbantáshoz. A Global Times szakértője szerint az urumcsi merényletben három család vett részt, de azokat vérszerinti rokonság köti össze. Mint mondta, megfigyelhető úgynevezett "családi terrorista sejtek" megjelenése az ujgur nemzetiségűek körében.

Az elmúlt idők támadásai nyomán Kínában országszerte növelték a rendőrök, a különleges egységek számát, állandósították azok járőrözését. Az urumcsi buszpályaudvarokon a vasútiakhoz hasonló biztonsági ellenőrző állomásokat fognak felállítani. A kínai központi televízió (CCTV) arról közölt összeállítást, hogy több tartományban is terrorelhárító gyakorlatot tartottak. A különböző zavargások, lázadások, fegyveres, késes támadások következtében tavaly Hszincsiangban több mint száz ember halt meg. A támadások célpontjai helyi kormányzati szervezetek, a rendőrség és gyakran civilek voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?