Ismét őrizetbe vették a Tate-fivéreket

Andrew Tate

Ismét őrizetbe vették, a Romániában hatósági felügyelet alatt álló Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszert és testvérét, Tristant, mert egy korábbi, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük a brit hatóságok, de kedd este a bukaresti táblabíróság kiadatásuk elhalasztásáról döntött, és szabadlábra helyezte őket.

A Tate fivéreket keddre virradóra szállították Bukarest melletti házukból a főváros rendőrségi fogdájába a bukaresti táblabírósági ügyészség rendelete alapján. A rendőrségi közlemény szerint Nagy-Britanniában elkövetett szexuális bűncselekmények, áldozataik szexuális kizsákmányolása miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot ellenük.

Az X-en 8,7 millió követővel rendelkező, 37 éves Andrew Tate-et és öccsét, Tristan Tate-et szóvivőjük, Mateea Petrescu szerint egy olyan, 2012–2015-ös ügyben vették most őrizetbe, amelyben annak idején nem emeltek vádat ellenük.

Petrescu a román Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy a bukaresti táblabíróság nem hagyja jóvá a Tate fivérek kiadatását, és az ellenük indult jogi eljárás Romániában folytatódik.

Kedd este a bukaresti ítélőtábla mindkettejük esetében jóváhagyta a westminsteri törvényszék által január 19-én elrendelt előzetes letartóztatást, de elhalasztotta annak végrehajtását addig az időpontig, amikor jogerős ítélet születik a Tate fivérek ellen Romániában indult büntetőperben. Andrew és Tristan Tate így szabadon távozhatott a táblabíróságról, de amint jogerős ítélet születik ügyükban a bukaresti törvényszéken, a román hatóságoknak 30 napos előzetes letartóztatásba kell helyezniük őket a kiadatási eljárás megkezdése érdekében.

A testvérpárt és feltételezett bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le először Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé is kerültek Romániában, ahol nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják őket. Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Tavaly márciusban házi őrizetbe kerültek, amelyet augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.

A romániai vádirat szerint a Tate fivérek az általuk elcsábított fiatal lányokat egy Bukaresthez közeli villában tartották fogva, szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, ebből pedig jelentős bevételük származott.

A Tate fivérek főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet videóikkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek, és nőkön gúnyolódó tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen ki is tiltották őket több platformról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?