Ismét meghalt egy migráns a Csatorna-alagútban

Calais |

<p>Életét vesztette egy kiskorú migráns a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút közelében a franciaországi Calais-nál: elütötte egy tehervonat, amikor megpróbált átjutni Angliába - közölte csütörtökön a helyi prefektúra.</p>

Hivatalos adatok szerint június 26. óta ez volt a tizenegyedik alkalom, hogy egy migráns az alagútban baleset vagy áramütés miatt meghalt.     A prefektúra tájékoztatása szerint a teherautókat szállító vonat hajnali 2 óra fele ütötte el az afrikai kiskorú migránst. A helyszínre kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az ügyben vizsgálat indult. A migráns feltehetően szudáni vagy eritreai állampolgár lehetett.     A vonat egy kanyart tesz meg, amikor kijön az alagútból, és itt ütötte el a migránst - közölte az alagutat működtető Eurotunnel szóvivője. Azt is elmondta, hogy a tragédia nincs hatással a vasúti közlekedésre, ellentétben azokkal a korábbi halálesetekkel, amelyek az alagútban történtek.     Calais kikötővárosában és környékén mintegy 3 ezer külföldi, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni és szíriai él illegálisan felállított sátortáborokban, arra várva, hogy a La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva, átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország.     A francia vasúttársaság (SNCF) a nyáron megerősítette a három méter magas kerítést a calais-i vasútállomás körül, hogy lehetetlenné tegye a feljutást a vonatokra, így azok száma, akik vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva megpróbálnak átkelni Nagy-Britanniába, nyár végére nagyságrendekkel, száz-kétszáz közé csökkent éjszakánként az egy hónappal korábbi kétezerhez képest.     Rendőrségi források szerint kedden egy botokkal felszerelt száz-kétszáz fős csoport jelent meg a kikötőnél, hogy megállására kényszerítse az arra haladó teherautókat annak érdekében, hogy a migránsok el tudjanak a járművekben bújni. Nem az első eset, hogy migránsok csoportosan próbálkoznak felkapaszkodni a kamionokra, de korábban csak 40-50 fős csoportokat lehetett látni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?