<p>Az elmúlt napok viszonylagos nyugalma után ismét három ukrán katona halt meg, és heten szenvedtek sérüléseket az elmúlt egy napban a kelet-ukrajnai harcok övezetében - közölte pénteken Andrij Liszenko, a "terrorellenes" hadművelet szóvivője.</p>
Ismét katonák estek el a kelet-ukrajnai harcok övezetében
A megelőző 24 órában nem halt meg egy katona sem, és négy sérültről érkezett jelentés. Pénteken, szokásos napi kijevi sajtótájékoztatóján Liszenko arról beszélt, hogy az oroszbarát szakadárok a frontvonal menti területeken vonnak össze fegyveres alakulatokat. Komoly szakadár erők és haditechnikai eszközök jelenlétéről érkeztek jelentések Luhanszk, valamint Debalceve környékén Krasznij Lucs és Sztahanov térségében.
A szóvivő szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a szakadárok támadásba lépnek a Luhanszk melletti Scsasztya és Sztanicja Luhanszka településeknél, illetve Luhanszktól nyugatra Liszicsanszknál, valamint a dél-donyecki Mariupol térségében.
Közben a TSZN ukrán televízió arról számolt be, hogy péntekre virradóra az ukrán fegyveres erők a Donyeck megyei frontvonal után a Luhanszk megyei szakaszon is folytatták a nehézfegyverek hátrébb vonását. A híradás szerint most a 100 milliméter kaliberű páncéltörő ütegek visszavonása zajlik, azt követik a harckocsik, a rakéta-sorozatvetők, az önjáró rendszerek és egyéb, nagy kaliberű tüzérségi fegyverek.
A tudósítás szerint a vezérkarban és az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanácsban ugyanakkor elismerik, hogy komoly kockázata van az ukrán nehézfegyverek visszavonásának, ugyanis a szakadár oldalon ugyanezt "egyelőre csak imitálják", valójában csak átcsoportosítják a haditechnikai eszközöket. Ugyanezt Liszenko is megerősítette sajtótájékoztatóján hírszerzési adatokra hivatkozva.
Dmitro Timcsuk, a hadműveleti övezetben adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője pénteken azt írta Facebook-oldalán, hogy csütörtökig a szakadárok nehézfegyvereiknek mindössze 10-15 százalékát vonták hátrébb, és nem a minszki megállapodásban kijelölt területre, hanem olyan helyekre, ahonnan 30-40 perc alatt visszatérhetnek velük.
A katonai szakértő értesülései szerint az elmúlt egy napban mintegy 30 alkalommal sértették meg a szakadárok a tűzszünetet, de kis kaliberű tüzérségi fegyverekkel lőtték az ukrán katonák állásait, nem pedig nehézfegyvereket vetettek be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.