<p>Jeruzsálem/Gáza/Kairó. Tizenöt palesztin és három izraeli halottja volt tegnap délig az újabb palesztin–izraeli konfliktusnak. Barack Obama megpróbálta nyugtatni a feleket, de ami még fontosabb: azt mondta az egyiptomi elnöknek, elismeri Izrael jogát arra, hogy megvédje civil lakosságát a Hamász támadásaival szemben.</p>
Ismét háborús állapotok a Gázai övezetben
ÖSSZEFOGLALÓ
Az izraeli légierő száz gázai övezeti célpontra mért légi csapást tegnapra virradóra, s a palesztin szélsőségesek is nagyjából ugyanennyi rakétát lőttek ki Izrael területére. Az izraeli hadsereg közölte, az éjszaka folyamán nagy és közepes hatótávolságú rakétaindító állásokra és tárolókra, terrorista létesítményekre és Izrael elleni támadásokra készülő fegyveresekre mértek csapásokat – a szárazföld és a tenger felől, valamint a levegőből.
Palesztin szélsőségesek nagyjából száz rakétát lőttek ki az éjszaka folyamán Dél-Izraelre. A gázai határtól 30–40 km-re fekvő városokban is becsapódtak rakéták. A Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer mintegy 30 rakétát semmisített meg, de néhány lakott területen csapódott be. Tegnap délelőtt is folytatódott a tűzpárbaj, három izraelit megölt és egyet megsebesített egy palesztin rakéta a Gázai övezet közvetlen közelében fekvő dél-izraeli Kirjat-Malahiban. A rakéta egy négyemeletes lakóházba csapódott be.
A 13 megölt palesztin között állítólag öt fegyveres, három gyerek és egy terhes nő volt, és száznál többen sebesültek meg a légi csapásokban.
Az izraeli média szerint a hadsereg haditechnikai eszközöket von össze az övezethez közeli térségben, és behívókat küldött „bizonyos szakmákban” jártas tartalékosoknak. Dél-Izraelben rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak: zárva maradtak az iskolák, a határ menti hét kilométeres sávban élő izraelieket pedig arra utasították, hogy ne hagyják el otthonukat.
Izrael a nem szűnő palesztin rakétatámadásokkal indokolja az akciót, amely közlése szerint katonai célpontok ellen irányul, hogy megakadályozza további rakéták kilövését az övezetből. A műveletet indító szerdai légi csapás megölte többek között Ahmed al-Dzsaabarit, az övezetet irányító radikális Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak a parancsnokát. Dzsaabari az Izrael által legkeresettebb személynek számított, több támadással, valamint Gilád Salit izraeli katona 2006-os elrablásával vádolták. A többnapos harcra számító izraeli hatóságok figyelmeztették a Hamászt, hogy minden emberét szemmel tartják, s röplapokat szórtak le Gázában, arra intve a lakosságot, maradjon távol a fegyveresektől és a Hamász létesítményeitől.
Helyi idő szerint szerda éjjel rendkívüli ülést tartott New Yorkban az ENSZ BT, amely felszólított az erőszak beszüntetésére, de határozatot nem hozott.
Obama amerikai elnök helyi idő szerint szerda este telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel. Közölte velük, hogy enyhülnie kell az ellenségeskedésnek. Obama arra kérte Netanjahut: Izrael tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy ne legyenek civil áldozatok, de elismerte Izrael jogát arra, hogy megvédje magát a Hamász támadásaival szemben.
Murszi viszont elfogadhatatlannak nevezte az izraeli hadműveletet a nemzethez intézett tegnapi televíziós beszédében. Közölte, hogy Kairó kapcsolatban áll a gázai palesztinokkal, és mellettük áll, amíg véget nem ér az agresszió. Murszi, akit a Muzulmán Testvériség jelölt az elnöki posztra, rendkívül közel áll a Hamászhoz.
Számos külföldi vezető szólított fel az erőszak beszüntetésére. William Hague, a brit diplomácia vezetője a Hamászt nevezte a válság fő felelősének. „Teljes mértékben elítélem a Gázából Dél-Izraelre irányuló rakétatámadásokat, amelyek … tűrhetetlen helyzetet teremtenek az izraeli civilek számára, akiknek joguk van úgy élni, hogy ne kelljen félniük Gázából induló támadásoktól.”
Az orosz külügyi szóvivő szerint Moszkva „aránytalannak tartja a Gázai övezet izraeli bombázását, de a Hamász rakétatámadásait is elfogadhatatlannak ítéli”.
Közben, tegnap délután, Beni Ganc tábornok, izraeli vezérkari főnök engedélyezte a hadsereg felkészítését egy szárazföldi hadművelet végrehajtására, és megkezdték a tartalékosok behívását is. (MTI, TASR, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.