Ismét ezrek tüntettek Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen

fra

Ismét ezrek tüntettek Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen szombaton, miközben 24. napja közlekedési sztrájk is bénítja Franciaországot.

Szokatlan gesztusként a megmozdulásokra felszólító szakszervezetek felkérték a kormány gazdaságpolitikája ellen több mint egy éve tüntető sárgamellényes mozgalom híveit, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A szombati tiltakozó akció ugyanis egybeesett a sárgamellényesek szokásos szombati tüntetésével, amelyet immáron 59. alkalommal tartanak a francia fővárosban.

A szakszervezeti felvonulást szórványos összecsapások kísérték a biztonsági erőkkel a Gare du Nord vasútállomástól a Párizs belvárosában található Chatelet térig vezető útvonalon. Egyes maszkot viselő tüntetők építkezési anyagokat gyújtottak fel az útvonal mentén. A Le Parisien című francia lap szerint a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a garázdálkodókat.

"Össze kell tartanunk, bármilyen színű mellényt is viselünk" - hangoztatta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője a menethez csatlakozó több száz sárgamellényes aktivistára utalva.

Miközben a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett - egy pontalapú számítással -, a legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak. A teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz 2027-től a kormányzat a 64 éves kort jelölte meg, ugyanakkor ettől a kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimálnyugdíj. A minimálnyugdíj összege jelenleg nem éri el a 700 eurót

A párhuzamosan zajló közlekedési sztrájk jelentős fennakadásokat okozott - különösen az ünnepek alatt - a vasúti közlekedésben és a párizsi közösségi közlekedésben is.

A SNCF állami vasúttársaság szombati tájékoztatása szerint a tíz nagysebességű TGV-vonatból hat üzemel, az öt nemzetközi Eurostar-járatból pedig négy közlekedik London felé. A párizsi metróközlekedés is javul, egyes vonalak már részlegesen üzemelnek, de csak két automatizált vonal üzemel teljes hosszában.

Edouard Philippe miniszterelnök január 7-én akarja folytatni a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, amelyek január 9-én újabb nagyobb megmozdulást terveznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?