Ismét csaknem száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával Törökországban

Ankara |

<p>Újabb 99 ember - köztük orvosok, tanárok és ügyvédek - ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön a dél-törökországi Antalya tartományban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.</p>

Az érintettek állítólag felhasználói annak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint az összeesküvést szervezték. Az Ihlas török hírügynökség úgy tudja, hogy a keresettek között kerületi elöljárók és falusi polgármesterek is vannak. A csütörtöki rendőrségi műveletben 78 gyanúsítottat már előállítottak.

Ankara a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és mozgalmát vádolja. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna az incidenshez. A hivatalos török álláspont szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a terrorszervezetnek nyilvánított Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban.

A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?