Irán tagadta, hogy ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak

Irán pénteken tagadta, hogy ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak, miután az Egyesült Államok kemény nemzetközi választ helyezett kilátásba, válaszul egy ilyen lépésre.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora csütörtökön számolt be arról, hogy Irán jelentős mennyiségű drónt, irányított bombát és tüzérségi lőszert szállít Oroszországnak. Ugyanakkor – mint mondta – Washingtonnak még meg kell állapítania, hogy Teherán ballisztikus rakétákat is átadott-e.

„Dacára annak, hogy nincsenek jogi korlátozások a ballisztikus rakéták eladására, Irán erkölcsi kötelességének érzi, hogy tartózkodjon fegyverügyletektől az orosz-ukrán konfliktus idején, mert nem akar olajat önteni a tűzre” – közölte az Iszlám Köztársaság ENSZ-képviselete az X-en. „Ez azon alapul, hogy Irán elkötelezett a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya mellett” – tette hozzá.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egyes iráni rakéták, drónok és más technológiai eszközök exportjára vonatkozó korlátozása októberben járt le. Mindazonáltal az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartotta Irán ballisztikusrakéta-programjával kapcsolatos szankcióit, attól tartva, hogy Teherán esetleg közel-keleti szövetségesei, illetve Oroszország számára ilyen fegyvereket fog szállítani.

Irán kezdetben tagadta, hogy drónokkal látta volna el Oroszországot, később azonba elismerte, hogy kis mennyiségben átadott pilóta nélküli repülő eszközöket Moszkvának még az ukrajnai háború kitörése előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?