Irán pert készül indítani Trump ellen Szulejmáni megölése miatt

Donald Trump

A teheráni vezetés nemzetközi pert készül indítani Donald Trump amerikai elnök ellen az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységét vezető Kászim Szulejmáni tábornok egy héttel ezelőtti megölése miatt - jelentette be hétfőn Ibrahim Raiszi, az iráni legfelsőbb bíróság elnöke.

"A törvénysértést ki kell vizsgálni. Az Egyesült Államok elnökét pedig fővádlotti minőségben kell beidézni" - idézte Raiszit a Fársz helyi hírügynökség. "Mindezt nem hagyjuk annyiban, a nemzetközi porondon kell felelősségre vonni őt" - hangoztatta az iráni igazságszolgáltatás vezetője.

Raiszi szerint a nemzetközi felelősségre vonás kérdésben az iráni legfelsőbb bíróság mellett működő emberi jogi tanácsnak és a külügyminisztériumnak kell meghoznia a döntést.

"Szulejmáni megölése minden lehetséges törvényt megsértett, mert a terrorellenes harcnak és az üldözöttek támogatóinak a szimbóluma volt" - emelte ki Raiszi.

A legfelsőbb bíróság elnöke ugyanakkor nem szólt arról, hogy az iszlám köztársaság pontosan melyik nemzetközi intézmény előtt akar panaszt emelni az ügyben.

Szulejmánit január 3-án Donald Trump amerikai elnök utasítására ölték meg az iraki főváros közelében egy dróncsapással. A tábornok volt a gárda legfontosabb és legismertebb parancsnoka mind belföldön, mind a nemzetközi porondon, és nagyon közel állt Ali Hamenei ajatollahhoz, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjéhez. A múlt hét elején Irán megtorlásul rakétatámadást hajtott végre két olyan iraki támaszpont ellen, amelyen amerikai katonák vannak, vasárnap pedig tüzérségi lövedékek csapódtak be egy légibázisra, amelyen korábban amerikai katonák szolgáltak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?