Irakiakat – Taszárra

Washington/Budapest. Az USA hivatalosan is felkérte Magyarországot és más államokat, hogy tegyék lehetővé iraki ellenzékiek kiképzését területükön. Ezt Philip Reeker külügyi szóvivő jelentette be szerdán este. A hírt Budapesten is megerősítették.

Reeker hangsúlyozta, hogy a tárgyalások előzetes jellegűek és sem az amerikai, sem más kormányok még nem döntöttek arról, hol történjen a kiképzés. A Népszabadság információi szerint az USA azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy a taszári amerikai bázison egy esetleges iraki akcióhoz tolmácsi és más kisegítő feladatokra alkalmas személyeket képezhessenek ki; a magyar kormány jelenleg vizsgálja a kérést. A washingtoni magyar nagykövet szerint egyelőre előzetes tájékozódásról van szó. Az ügyről a lap szerint a honvédelmi bizottság zárt ülésén Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tájékoztatta a képviselőket. Gál J. Zoltán kormányszóvivő közleményt adott ki: „Magyarország továbbra is a békés megoldást támogatja Irakban. Erre megfelelő alap az ENSZ BT konszenzussal elfogadott határozata. A békés megoldás lehetőségeinek kimerülése esetén Magyarország, mint a transzatlanti rendszer tagja, nemzeti érdekeinek megfelelően, lehetőségeihez mérten kész szerepet vállalni a terrorizmus ellen küzdő országok oldalán. A miniszterelnök és a kormány, valamint a parlamenti pártok által korábban tett nyilatkozatoknak megfelelően ez a szerepvállalás nem terjedhet ki harcoló alakulatok felajánlására.”

A Kaposvár közelében lévő taszári repülőtér fontos szerepet töltött be a délszláv harcok idején. Átmenő-, átrakóállomás volt, ahol szinte a térségben szolgáló összes amerikai katona megfordult. Innen küldték bevetésre a Predatorokat is. A bázis most is az exjugoszláviai béketeremtést szolgálja. Ha az iraki műveletekhez kívánnák bármi módon felhasználni Taszárt, akkor új magyar–amerikai megállapodásra és kétharmados parlamenti jóváhagyásra lesz szükség. A szóvivői nyilatkozatban nincs szó arról, kik lennének a tolmácsfeladatokra kiképzendő személyek.

Az ABC televízió szerint a Pentagon ötezer iraki ellenzéki kiképzését tervezi, s a CIA és az amerikai külügyminisztérium toborozza őket. A kiképzés januárban kezdődik, az ABC úgy tudja, a kiképzésre nem az USA-ban kerül sor, a feladatra önként jelentkezett Magyarország. Az irakiakat amerikai katonai oktatók készítenék fel, ám nem harci feladatokra, hanem tolmácsolásra. A cél részben annak demonstrálása, hogy az amerikai alakulatokban irakiak is vannak. Tim Blair őrnagy, a Pentagon egyik szóvivője a Népszabadság kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az amerikai kérés vagy a magyar felajánlás tényét. Azt mondta, egyelőre nem választották ki a helyszínt vagy helyszíneket. Ugyanakkor utalt Richard Myers tábornok egy közelmúltbeli sajtóértekezletére, ahol a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke röviden szólt az iraki ellenzékiek kiképzéséről. Névtelenül nyilatkozó washingtoni források viszont megerősítették, hogy néhány napja valóban hivatalos kérést kapott Magyarország. Az esetleg Taszáron kiképzendők száma azonban messze elmarad a kiszivárgott hírekben szereplő ötezres adattól.

A több ezer iraki katonai kiképzéséről szóló rendeletet George Bush elnök írta alá, a védelmi minisztériumnak 92 millió dolláros kerete van a célra. Az első, több mint ezer személyt már kiválasztották, a többiekről listát kértek a Londonban működő Iraki Nemzeti Kongreszszustól (INC). Az INC-t a CIA hozta létre, és évekig a Pentagon támogatta – szemben a külügyminisztériummal, amelyik megbízhatatlannak, korruptnak tartotta annak vezetőit, és megtagadta a szervezet segélyezését.

NATO-illetékesek szerint Taszár magyar–amerikai ügy, használatának semmi köze nincs a NATO-hoz. Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke tegnap este azt nyilatkozta, hogy az amerikaiak kétszer egyhónapos időtartamra kérték a magyar kormánytól a taszári bázis használatát. Ez idő alatt 800–1000 személyt készítenének fel polgári közigazgatási feladatokra. (NOL, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?