ICC: Háborús bűnt követhettek el izraeli katonák

Amszterdam |

<p>A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészei szerint elképzelhető, hogy háborús bűnt követtek el azok az izraeli kommandósok, akik 2010-ben megöltek kilenc török aktivistát egy hajón, amely Izrael tiltása ellenére segélyt akart szállítani a Gázai övezeti palesztinoknak, de az ICC illetéktelen az ügyben.</p>

Az erről szóló törvényszéki iratba a Reuters hírügynökség tudósítója tekinthetett be szerdán az intézmény hágai székhelyén. A határozat valószínűleg felháborítja Ankarát, amely tömeggyilkossággal vádolja Izraelt az ügyben.

"A rendelkezésünkre álló információk alapján ésszerűen arra lehet következtetni, hogy az izraeli hadsereg katonái háborús bűnöket követtek el a Mavi Marmara hajó megszállása során 2010. május 31-én" - olvasható a dokumentumban. Az ügyészek azonban úgy gondolják: a szóban forgó bűncselekmények nem olyan súlyúak, hogy a törvényszék illetékességi körébe tartoznának. Hangsúlyozzák, hogy erre a nyilvánosan rendelkezésre álló információk alapján jutottak. "Miután a törvényszék maga nem gyűjtött bizonyítékokat az ügyben, az információk vizsgálatát nem lehet nyomozás eredményének tekinteni" - tették hozzá.

A törvényszék hatásköre nem terjed ki sem Törökországra, sem Izraelre, mert egyik ország sem tagja az ICC-nek. A kommandósok által megszállt hajó azonban a Comore-szigeteken volt bejegyezve, amely tagja az intézménynek. A halálos kimenetelű kommandós akció ügyét a csendes-óceáni ország vitte a törvényszék elé, így utóbbi ügyészeinek nem volt más választásuk, minthogy előzetes vizsgálatot indítsanak. 

A Comore-szigeteket az Elmadag török ügyvédi iroda képviseli, emiatt sokan - különösen Izrael - azzal érvelnek, hogy a szigetország a palesztinoknak segélyt szállítani akaró török aktivisták eszköze volt, amikor az ICC-hez fordult. Az Elmadag bejelentette, hogy a törvényszék határozata miatt bírói felülvizsgálatot fog kérni. 

"Először fordul elő, hogy a főügyész nyomozás kezdeményezése nélkül elutasítja egy tagállam keresetét, ami megerősíti több politikusnak, civil szervezetnek és hírmagyarázónak azt a nézetét, miszerint Izraelnek különleges státusa van" - jelentették ki Rodney Dixon és Geoffrey Nice ügyvédek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?