Huszonegyen indulnának a cseh elnöki tisztségért

Miloš Zeman

Huszonegyen szeretnének indulni a januári cseh államfőválasztáson, a hivatalos jelölési határidő kedden délután négykor zárult le.

A prágai belügyminisztérium közlése szerint a jelöltek hivatalos bejegyzéséhez szükséges támogatást – legalább 50 ezer állampolgár vagy 10 szenátor vagy 20 képviselő aláírását - 21-en adták le – közölte Klára Dlubalová, a belügyminisztérium szóvivője.

Az előző elnökválasztáson, 2018-ban szintén 21 jelölt indult. Az elnöki tisztséget akkor Miloš Zeman szerezte meg, immár második alkalommal. A hatályos szabályok szerint harmadik mandátumra már nincs lehetőség.

Bár a tárca által bejegyzett jelöltek nevét formálisan nem hozták nyilvánosságra, a nevek a sajtóban ismertek. A jelöltek között van egyebek között Andrej Babiš volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke, Petr Pavel tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, valamint Danuše Nerudová, a brünni Mendel Egyetem volt rektora.

A legutóbbi felmérések szerint ennek a három személyiségnek van kiemelkedően magas támogatottsága és a legnagyobb esélye a sikerre. Petr Pavelt az első körben 22,5 százalék, Andrej Babišt 20 százalék, Danuse Nerudovát pedig 15 százalék támogatja, a második fordulóban a felmérések szerint Petr Pavel és Danuse Nerudová is legyőzné Andrej Babišt. Pavelt a második körben a megkérdezettek 59 százaléka, Nerudovát pedig 52 százaléka választaná.

A kampány legfőbb szakasza csak november végén, a jelölések hivatalossá válása után kezdődik el.

A győzelemhez a január 13-ára és 14-ére kiírt első körben a leadott szavazatok több mint 50 százalékát kellene megszereznie egy jelöltnek, míg a január 27-én és 28-án lebonyolítandó második körbe jutott két jelölt között már az egyszerű többség dönt.

A belügyminisztérium most ellenőrzi a leadott aláírásokat, s amelyiket rendben találja, azt november 25-én hivatalos jelöltként regisztrálja, majd a neveket nyilvánosságra hozza.

A kampánycélokra fordítható összeg a törvény szerint 50 millió korona, 40 milliót az első kör előtt, tízet a második kör előtt lehet elkölteni.

Miloš Zeman mandátuma március 7-én jár le, ezt követően iktatják be az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnököt.

Csehországban tíz éve közvetlenül a nép választja meg az államfőt, korábban ez a parlament két kamarájának közös ülésén történt. Az 1993-ban megalakult Csehország első két elnökét, Václav Havelt és Václav Klaust a parlament, míg a harmadikat, Miloš Zemant már a lakosok választották meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?