Külföld

Horvátországban újabb földrengés történt, miközben lassan halad az előző földrengés utáni károk helyreállítása

Újabb, 4,6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátországot, miközben az előző földmozgások helyreállítási munkálatai is lassan haladnak.
MTI

2021. október 7. 14:14

földrengés horvátország
Az országot tavaly december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű – földrengés rázta meg. - TASR/AP-felvétel

A szerda esti földrengés epicentruma a közép-dalmáciai Splittől 40 kilométerre, a boszniai határhoz közeli Trinjben volt. Tíz kilométeres körzetben csak kisebb károkról érkeztek bejelentések.

Ines Ivancic földrengéskutató az N1 hírcsatornának nyilatkozva elmondta: egész Horvátország szeizmikusan aktív, a tengermellék pedig rendkívül aktív terület. 1898-ban itt egy 8,9 erősségű földmozgás áldozatokat is követelt, és épületeket semmisített meg - hangsúlyozta, hozzátéve: a szerda estihez hasonló intenzitású földrengés nem számít ritkaságnak ezen a helyen: egy 4,6-os erősségűt 2018-ban, egy 4,7-es erősségűt pedig 2013-ban is mértek.

Az elmúlt másfél évben két nagyobb földrengés is sújtotta Horvátországot. A fővárosban és környékén tavaly március 22-én bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, egy ember meghalt, és többen megsérültek. Az utórengések hónapokig tartottak. December 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés Közép-Horvátországot rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, az utórengések még most is tartanak.

A horvát parlament 2020 szeptember közepén fogadta el a földrengés utáni helyreállításról szóló törvényt, amelyet idén szeptemberben módosított, mert nem bizonyult elég hatékonynak. A jogszabályban túl alacsony beszerzési árakat határoztak meg, ezért egyetlen cég sem jelentkezett a kiírt pályázatokra. A lakossági kárbejelentést "túlbürokratizálták", és a rendezetlen tulajdonviszonyok is komoly gondot jelentettek a horvát sajtó szerint.

Az új törvényben a kormány kiigazította, és összhangba hozta a piaci árakkal a kivitelezési munkálatok árát, valamint meghosszabbította a kérvények beadási határidejét. Már nem kívánja meg a létesítmények jogszerűségének igazolását sem a pénzügyi támogatások megszerzéséhez.

A zágrábi Újjáépítési Alap szeptemberi jelentése szerint 12 997 lakossági kérvényből addig mindössze 2,3 százalék kapott engedélyt a felújításra.

Bár Szisze-Monoszló megyében gyorsabban halad a helyreállítás, még egyetlen új ház sem épült a horvát kormány támogatásával. Több százan várják jelenleg is a telet konténerekben és lakókocsikban.

A horvát területrendezési, építészeti és állami vagyonkezelő minisztérium honlapján megjelent adatok szerint a földrengés okozta károk 86 milliárd kunát tesznek ki Zágrábban és környékén, míg Sziszek-Monoszló megyében ez az összeg 41,6 milliárd kunára rúg, ami összesen 128 milliárd kuna (6101 milliárd forint) anyagi kárt jelent.

Horvátország 668,7 millió eurót kapott tavaly decemberben az EU Szolidaritási Alapjának forrásaiból a Zágrábban és környékén 2020 márciusában bekövetkezett földrengés pusztító hatásainak enyhítésére. További 786,1 millió eurót (281,5 milliárd forint) a Next Generation EU nevű uniós helyreállítási alapból különített el Zágráb a földrengésben károsodott épületek felújítására, 180 millió dollárt (55,7 milliárd forint) pedig a Világbanktól vett fel kölcsön formájában.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sáfár Anikó

Külföldi filmek sztárja volt

koronavírus utazás

A Közegészségügyi Hivatal azok jelentkezését várja, akik a közelmúltban Dél-Afrikában jártak

sport a tv-ben

Chelsea–ManUnited rangadó a tévében

dac

GALÉRIA: Balic korai góljával győzött a DAC a trencséni hidegben

Lelkes Vince

Elhunyt Lelkes Vince helytörténész, újságíró

koronavírus Nagy-Britannia

Ismét PCR-tesztet kell végeztetniük érkezésük után a külföldről Angliába utazóknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.