Egy zömmel kurdok lakta észak-szíriai városban a lakosok krumplival megdobálták hétfőn az országból kivonuló amerikai katonákat egy kurd hírügynökség felvételei szerint.
VIDEÓ: Krumplival dobálták meg a kivonuló amerikai katonákat egy kurd városban
Amerikai páncélozott katonai járművek haladtak keresztül Kámeslíje városon, és valószínűleg Irakba tartottak, miután a Szíriában állomásozó amerikai erők nagy részét az amerikai hadvezetés átvezényelte a szomszédos arab országba. Feldühödött lakosok megdobálták a járműveket, és közben angolul Amerika-ellenes jelszavakat kiabáltak. Az egyik amerikai katonai jármű a járdán hátrált a dobálás elől a felvétel tanúsága szerint.
Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön állapodott meg arról, hogy Törökország és a kurdok 5 napra felhagynak a harcokkal. A fegyvernyugvás magyar idő szerint kedden 21 órakor ér véget. A kurd milíciáknak ez idő alatt el kell hagyniuk Manbidzstól az iraki határig, mintegy 440 kilométer hosszan azt a 32 kilométer széles területet a török határ szíriai oldalán, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni. Vasárnap a kurd harcosok kivonultak a török határ mentén fekvő Rász al-Ainból.
A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport a Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.
Stones and rotten fruit for the withdrawing US force. What a farce this has been. pic.twitter.com/PN82C6I18a
— Adam Harvey (@adharves) 2019. október 21.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.