Külföld

Holnap beiktatják hivatalába Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét

Szerdán beiktatják hivatalába a demokrata Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. – demokrata párti – elnökét.
MTI

2021. január 19. 11:05

Joe Biden
- TASR/AP-felvétel

A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartják. Korábban március 4. volt a napja, de egy alkotmánymódosítással előbbre hozták az időpontot, hogy közelebb essen a választás – szintén alkotmányban rögzített – novemberi dátumához. Az első elnök, George Washington beiktatása egyébként nem Washingtonban, hanem New Yorkban volt, 1789-ben.

A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek. A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő, republikánus párti elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban öt ember meghalt.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A biztonsági intézkedések nagyságát mutatja, hogy a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel a rendre. A korábbi ceremóniák biztosításához képest – a kivezényelt fegyverős erők számát tekintve – idén legalább két és félszer nagyobb a készültség.

A szervezők két olyan helyet jelöltek ki Washingtonban, ahol tüntetéseket lehet majd tartani. A haditengerészeti emlékműhöz és a John Marshall parkhoz a beiktatás napján körülbelül száz demonstrálót engednek majd be. A Capitolium és a Fehér Ház környékén is teljes a biztonsági készültség. A National Mallt, azaz a Capitoliumtól a Lincoln emlékműig tartó parkot lezárják a látogatók elől, és betonakadályokkal, kerítéssel és fegyveres katonákkal védik a beiktatás helyszínét.

Washington polgármestere bejelentette, hogy a metróhálózat tizenhárom állomását és négy nagyobb hidat is lezárnak, valamint szüneteltetik a városon keresztülhaladó vonat- és buszjáratokat. Muriel Bowser arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőség szerint otthon, a televízión keresztül kövessék a beiktatást, és kerüljék el a korlátozás alá eső területeket.

Bár a szervezők még nem határozták meg pontosan, hogy Joe Bident és Kamala Harris megválasztott demokrata alelnököt mikor iktatják be, az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik a Capitolium nyugati oldalán.

Az alkotmány értelmében az elnököt és az alelnököt is az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság főbírója esketi fel négy évre, azonban a mostani esemény ebben a tekintetben is eltér a hagyományostól. Kamala Harris ugyanis Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre. Joe Biden körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd.

Miután letették hivatali esküjüket, Joe Biden elmondja majd beiktatási beszédét, amelynek részleteit szigorúan titokban tartják. A beiktatási stáb közleménye szerint az elnök kifejti majd elképzeléseit arról, „hogyan győzze le a járványt, hogyan építse vissza, egyesítse és gyógyítsa meg a nemzetet”.

Az ünnepségen részt vesz Leo J. O'Donovan katolikus pap, az áldást pedig Silvester Beama metodista lelkipásztor mondja majd el. A beiktatáson Lady Gaga énekli el az amerikai nemzeti himnuszt, és Jennifer Lopez zenei előadását is meghallgathatják a résztvevők. A ceremónián várhatóan mindössze ezren vesznek majd részt, a kongresszus tagjai és az általuk meghívott vendégek. Szintén eltér a megszokottól, hogy – szakítva egy 152 éves hagyománnyal – Donald Trump nem vesz részt Joe Biden ünnepségén. Az utolsó elnök, aki nem volt hajlandó részt venni az utódja beiktatásán, Andrew Johnson volt 1869-ben.

A beiktatást követően házastársaik is csatlakoznak az elnökhöz és az alelnökhöz, majd Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton volt elnökök és házastársaik kíséretében ellátogatnak az arlingtoni nemzeti temetőbe, ahol megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. Ezt követően Joe Biden katonai kísérettel vonul a Fehér Házhoz. A felvonulást ezúttal virtuálisan követhetik az érdeklődők az egész országban.

Szerdán este a hagyományos bálok helyett az Amerika ünneplése című nagyszabású rendezvényt követhetik figyelemmel a nézők. A műsort az országos televíziós csatornák közül az ABC, a CBS, az NBC, az MSNBC, a CNN és a PBS is közvetíti, valamint élőben sugározzák az interneten is. A 90 perces különkiadás este fél 8-kor kezdődik. A program házigazdája Tom Hanks lesz, de közreműködik Ant Clemons, Jon Bon Jovi, a Foo Fighters, John Legend, Eva Longoria, Demi Lovato, Bruce Springsteen, Justin Timberlake és Kerry Washington is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ilyen változásokat hoz mától a Covid-automata

Igor Matovič
Frissítve

A kormány elfogadta a szakértők javaslatait

A lakóingatlanok négyzetméteréért 2020-ban 1762 eurót kértek.

A járvány alatt is drágulnak az ingatlanok

Zuzana Čaputová

Čaputová: Elengedhetetlen, hogy a kormány önreflexiót gyakoroljon

szegénység

Szégyenpír az arcon – már a magzatot is sújtja a szegénység

NB I

Véget ért a Puskás Akadémia győzelmi sorozata

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.