Hollandiában egy férfi az interneten árult koronavírust tartalmazó fiolákat

koronavírus

A holland pénzügyőrség elfogott egy férfit, aki az interneten árusított állítólagos koronavírust tartalmazó fiolákat, hogy az emberek megfertőzhessék magukat gyógyultsági igazolvány későbbi kiváltása érdekében - közölte szombaton a holland pénzügyminisztérium csalásokkal foglalkozó osztálya (FIOD).

A De Telegraaf című holland lap szerint egy internetes felületen 33,5 euró (12 ezer forint) áron ajánlották az úgynevezett "koronacsomagokat" postázással. A FIOD megállapította, hogy a gyanúsított férfi kapcsolatba hozható az érintett honlappal.

Egy ilyen csomag állítólag koronavírust tartalmazó folyadékot, valamint egy házilag elvégezhető tesztet tartalmazott. A honlap üzemeltetője azzal hirdette termékét vásárlóinak, hogy három hónapnál nem régebbi vírusokat kapnak és "biztosak lehetnek abban, hogy ezek tartalmazni fogják a legfrissebb mutációkat és variánsokat is".

A FIOD szerint ezen felül a vásárlóknak azt ígérték, hogy önmaguk megfertőzése, majd a meggyógyulás után a holland egészségügyi hatóságoknál kiválthatják a gyógyultsági igazolványt összhangban az ország járványügyi szabályaival.

A FIOD szóvivője az ANP holland hírügynökségnek elmondta, hogy a gyanúsítottat időközben szabadlábra helyezték. Hozzátette: "további nyomozást kell lefolytatni annak megállapítására, hogy sikerült-e valóban eladnia valamit, illetve, hogy portékája egyáltalán működik-e".

A holland egészségügyi hatóságok mindemellett óva intettek attól, hogy valaki szándékosan megfertőzze saját magát koronavírussal. "Azok, akik szándékosan megfertőzik magukat, felróható módon veszélyeztetik a közegészséget".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?