Hollande: "Európát most nem a háború, hanem a széthullás fenyegeti"

Párizs/Bécs |

<p>A második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 71. évfordulójára emlékezett vasárnap több európai vezető. A francia elnök arra figyelmeztetett, hogy Európát napjainkban a széthullás fenyegeti, míg az osztrák kormányfő azt hangoztatta, hogy 1945. május 8-át soha nem szabad elfelejteni.</p>

"Európát most nem a háború, hanem a széthullás fenyegeti amiatt, hogy elfelejti, mi igazolta létrehozását" - mondta Francois Hollande francia államfő a France 2 televíziós csatornának adott nyilatkozatában. A napjainkban zajló fegyveres konfliktusokról, köztük a szíriai és iraki háborúról szólva hangsúlyozta, hogy az új generációknak tudatában kell lenniük annak, hogy mi történt a múltban, és annak is, hogy ez megismétlődhet.

A politikus vasárnap délelőtt Párizsban, a Diadalívnél elnökölt a kormány többi tagjának és más politikusoknak, köztük elődjének, Nicolas Sarkozynek részvételével tartott hagyományos ünnepi megemlékezésen. Ez volt Hollande ötéves mandátumának utolsó ilyen győzelem napi elnöklése, hiszen 2017 tavaszán elnökválasztás lesz Franciaországban. 

Hollande ezt megelőzően koszorút helyezett el a Champs-Élysées sugárút másik végén lévő Charles de Gaulle néhai francia elnök szobránál, aki a második világháború végső szakaszában a francia fegyveres erőket vezette.

Ausztriában is megemlékeztek a náci Németország kapitulációjának 71. évfordulójáról. Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár hivatalában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy május 8-át sohasem szabad elfelejteni, szerinte ez a nap a "Soha többé" napja.

"Az emlékezés azt jelenti, hogy a dolgokat nevükön nevezzük" - mondta Faymann. Ez magában foglalja azt, hogy kimondjuk, mit döntött meg Európa és a világ történetének legborzasztóbb válságakor - a második világháborúban, benne "a holokauszt 6 millió meggyilkolt áldozatával". Faymann egyúttal minden olyan osztrákról megemlékezett, aki szembeszállt a nemzetiszocializmussal. "Tízezrek választották az ellenállást - és közben ezrek vesztették életüket" - hangsúlyozta a kancellár. Mint mondta, a történelem megtanítja, hogy a társadalmi béke nem egy tartós állapot, "amelyet nem lehet az egyensúlyából kimozdítani". Faymann szerint inkább az ellenkezőjét tanítja a történelem és gyakran a jelen is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?