Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett Dél-Afrikába

hadihajo oroszorszag

Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett hadgyakorlatra a dél-afrikai Richards Bay kikötőjébe – számolt be szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Az Admiral Gorskov nevű hajó legénysége részt vesz a dél-afrikai fegyveres erők napja alkalmából rendezett ünnepségeken, ezenkívül a helyi és a kínai haditengerészeti erőkkel közösen tartandó manővereken. Ennek során a tengeri biztonságot fenyegető veszélyek elhárítását célzó feladatokra összpontosítanak.

A hajó parancsnoka, Igor Krahmal elmondta, hogy a fregatt a Cirkonok mellett Kalibr robotrepülőgépeket is hordoz.

A gyakorlatok kezdete szinte egybeesik az ukrajnai orosz invázió első évfordulójával, és Vlagyimir Putyin orosz elnök azon döntését követi, hogy felfüggeszti az Egyesült Államokkal kötött utolsó jelentős nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződést.

A fregattot idén januárban állították hadrendbe. Fedélzetén lévő hiperszonikus rakéták képesek megbízhatóan áthatolni a lég- és rakétavédelmi rendszereken, a sebességük kilenc Mach feletti (óránként 11 kilométernél többet tesznek meg), a hatótávolságuk pedig meghaladja az ezer kilométert. A hajó január végén az Atlanti-óceán nyugati részén tesztelte csapásmérő képességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?