Hillary Clinton szerint egy ellene indított vizsgálat hatalommal történő visszaélés lenne

<p>Hillary Clinton, a tavalyi elnökválasztás demokrata párti elnökjelöltje egy lapinterjúban úgy vélekedett, hogy egy esetlegesen ellene indított vizsgálat a hatalommal történő visszaélés lenne.&nbsp;&nbsp;</p>

Clinton a Mother Jones című magazinban szerdán megjelent interjújában arra a lapértesülésre reagált, miszerint Jeff Sessions igazságügyi miniszter vizsgálat megindítását fontolgatja Clinton korábbi elektronikus levelezésének, részben pedig a Uranium One nevű uránbányászati vállalat oroszoknak történt eladása körülményeinek feltárására. Hillary Clinton az Obama-kormányzat külügyminisztereként gyakran nem a hivatalos email-fiókját és a biztonságos külügyi szervert használta, hanem magán levélfiókot és nem biztonságos szervert. Így többször is felmerült a gyanú, hogy bizalmas, szigorúan titkos adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe. 

Az email-botrány végigkísérte a tavalyi elnökválasztási kampányt, ahogy - kisebb mértékben ugyan, de -  a Uranium One bányavállalat oroszoknak történt eladása is. A Uranium One kanadai cég volt, amely eladása pillanatában az amerikai uránkapacitás 20 százalékát ellenőrizte, ezért amikor felvásárolta a Roszatom orosz állami energetikai vállalat, nemzetbiztonsági okok miatt a külügyminisztériumnak is engedélyeznie kellett a tranzakciót. 

Az akkor a külügyi tárcát vezető Clinton hozzájárult az amerikai nemzetbiztonságra elemzők által kényesnek ítélt ügylethez. Nem sokkal ezt követően a Roszatom több részletben 145 millió dollárt adományozott a Clinton Alapítványnak. 

Clinton a Mother Jonesnak adott interjúban nem tért ki részletesen az esetleges vizsgálat tárgyára, mindössze azt állította: a Uranium One történetét újságírók és független szakértők is cáfolták. 

A volt elnökjelölt úgy fogalmazott: egy esetleges vizsgálat "katasztrofális lépés lenne az igazságügyi minisztérium munkájának átpolitizálása" felé. Szerinte ez "a hatalommal történő visszaélés" lenne.

Hozzátette: ez romboló következményekkel járna az egész amerikai igazságügyi rendszerre. "Ez jelzés lenne, hogy a diktatúra felé haladunk, hogy olyanok leszünk, mint némely önkényuralmi rezsim, ahol a politikai ellenfelek után nem korrekt nyomoznak" - mondta.     Több republikánus politikus és maga Donald Trump elnök is többször sürgette, hogy induljon vizsgálat az uránbányászati cég eladásának ügyében. Jeff Sessions igazságügyi miniszter azonban leszögezte: ezt csakis abban az esetben veszi fontolóra, ha "a tények megfelelnek a szükséges követelményeknek egy különleges vizsgálóbizottság felállításához". Clinton a lapinterjúban leszögezte: "nem aggódik" egy vizsgálóbizottság felállítása, illetve vádemelés miatt sem, mert tudja, hogy utóbbinak nem lenne alapja. 

A volt elnökjelölt és volt külügyminiszter nemrégiben ismét aktívabb lett a politikában. Politikai célú adománygyűjtést végző politikai akcióbizottságot (PAC-et) hozott létre, a Trump-kormányzattal szembeni "ellenállásról" ad interjúkat, nemrégiben megjelent könyvének bemutató körútját pedig a republikánus kormányzat ostorozására is felhasználta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?