Hét ember ellen emelt vádat a cseh rendőrség (frissítve)

Prága |

<p>A cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vett nyolc politikus és magas rangú hivatalnok közül hét ellen már vádat emelt az államügyészség - jelentette be pénteken délelőtt Ivo Istvan államügyész, aki a példa nélküli rendőrségi akciót felügyeli.</p>

Az akció okairól, hátteréről és eredményeiről az államügyészség sajtóértekezleten számol be - mondta Istvan.     A közszolgálati hírtelevízió azt közölte, hogy információi szerint az őrizetbe vettek között van a katonai hírszerzés mai és korábbi főnöke, Milan Kovanda és Ondrej Páleník is. A törvénysértést állítólag azzal követték el, hogy elrendelték a miniszterelnök feleségének, Radka Nečasovának a megfigyelését. Ezt Jana Nagyová, Nečas kabinetfőnöke kérte tőlük.     A miniszterelnök és felesége hétfőn közös nyilatkozatban jelentette be, hogy elválnak. Korábban, januárban szintén közös nyilatkozatban megerősítették a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint házasságuk válságba jutott, és már hónapok óta külön élnek.     A prágai sajtó már tavaly ősszel jelezte, hogy a miniszterelnök házassága válságba jutott. A találgatások december végén, január elején erősödtek fel, amikor Nečas minden részletes indoklás nélkül lemondta Václav Klaus akkori államfő meghívását a hagyományos államfői-kormányfői újévi ebédre. Ezen rendszeresen a feleségek is részt vettek.    A lapok először azt írták, hogy a váratlan lemondás hátterében az akkor hónapok óta nyílt Klaus-Nečas politikai viták állhatnak. Rövidesen azonban az került előtérbe, hogy Nečasék válni akarnak.    A cseh sajtó korábban arról cikkezett, hogy a kormányfőnek szoros kapcsolata alakult ki Jana Nagyovával, a miniszterelnöki iroda vezetőjével. Ezt a kormányfő folyamatosan cáfolta, de elismerte, hogy munkakapcsolata Nagyovával nagyon szoros. Botrányt okozott az a nyilvánosságra került információ is, hogy Nagyová tavaly több hónapon át mintegy 200-250 ezer korona havi prémiumot kapott a miniszterelnöktől. Nečas ezt akkor nagyon indulatosan Nagyová eredményes munkájával magyarázta.     A válóper bejelentése után a prágai sajtóban ismét olyan hírek kaptak teret, hogy Nečas és Nagyová több mint munkakapcsolatban voltak Mintegy 130-150 millió korona összegű készpénzt és több tucat kilogrammnyi aranyat is elkobozott a cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során - jelentette be Robert Šlachta, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) főnöke egy pénteki prágai sajtóértekezleten. Šlachta elmondta, hogy a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat székhelyén összesen 31 házkutatást tartottak. Megerősítette Ivo Istvan államügyész korábbi információját, miszerint az akció során nyolc embert őrizetbe vettek, akik közül hét ellen már vádat is emeltek.     A csütörtöki rendőrségi akciót a hatályos törvények szerint az államügyészség felügyelte és a beavatkozásokat a bíróság engedélyezte - hangsúlyozta Šlachta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?