Helyreállították a rendet a guatemalai börtönben

Guatemalaváros |

<div>A guatemalai biztonsági erők és katonák helyreállították a rendet abban a börtönben, ahol súlyos zavargások robbantak ki, és 16 elítélt halt meg egymással rivalizáló fegyencbandák leszámolásában - közölte helyi idő szerint hétfőn a belügyminisztérium.</div><div>&nbsp;</div>

A tárca közleménye szerint az egy napig tartó rendcsinálás idején egy rab sem szökött meg.    A börtönhatóságok képviselői azt mondták, hogy az áldozatok egy része késsel okozott sérülésekbe halt bele.    A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat, amelyek elfojtására a rendőrség mellett be kellett vetni a hadsereget is.    Az eset a közép-amerikai ország középső részén fekvő Escuintla megye egyik túlzsúfolt börtönében történt helyi idő szerint vasárnap. A Granja Penal Canada börtönben két rivális bűnbanda tagjai estek egymásnak. Egyes fegyencek AK-47 típusú gépkarabélyokat is szereztek, és túszokat ejtettek. A híradások szerint a fővárostól, Guatemalavárostól hetvenöt kilométerre található, hatszáz személyesre tervezett börtönben több mint háromezer rabot tartanak fogva, és kétszáz foglár őrzi őket.    A huszonkét guatemalai büntetés-végrehajtási intézményben több mint 19 ezer elítélt raboskodik, és az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban fordultak elő erőszakos cselekmények. Az emberi jogok védelmével foglalkozó ügyészi hivatal szerint ebben az évben börtönlázadásokban és zavargásokban már kilencvenen haltak meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?