Helyi iszlamisták követték el a Srí Lanka-i támadásokat, a rendőrök detonátorokat találtak

srí lanka merénylet

Egy Srí Lanka-i iszlamista csoport, a Nemzeti Tovfik Dzsamaat követte el a több mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat - mondta el Radzsita Szenaratne helyi egészségügyi miniszter hétfőn.

A három templom és három luxusszálló ellen egy időben elkövetett támadásokban részt vevő hét öngyilkos merénylő mindegyike Srí Lanka-i állampolgár volt. A hatóságok azt gyanítják, hogy a szélsőségesek külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek, egy nemzetközi terrorszervezet állhatott mögöttük. Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök jelezte: külföldi segítséget kér a szálak felgöngyölítéséhez. Eddig 24 embert vettek őrizetbe a támadásokkal kapcsolatban.

Húsvét vasárnapján összesen kilenc robbantás történt az ázsiai szigetországban, amelyben 290-en életüket vesztették és 500-an megsebesültek. Az áldozatok között legalább 27 külföldi van.

Anders Holch Povlsen, Dánia leggazdagabb embere négy gyermeke közül hármat veszített el a merényletekben - közölte a férfi divatcégének szóvivője hétfőn. A család éppen Srí Lankán nyaralt.

A helyi hatóságok keddre nemzeti gyásznapot rendeltek el.

A Srí Lanka-i rendőrség detonátorokra bukkant egy colombói buszpályaudvaron hétfőn. A pályaudvar egy magán buszvállalathoz tartozik, és a megtámadott hotelek és a Szent Antal katolikus templom között félúton fekszik - közölték a hatóságok.

A pályaudvaron tizenkét gyújtószerkezet hevert a földön elszórva, míg további 75 detonátorra egy szomszédos hulladéklerakóban elásva bukkantak rá órákkal később.

Galéria

Eközben járókelők riasztották a rendőrséget, mert feltűnt nekik furgon, amely vasárnap óta parkolt a Szent Antal-templom közelében. Bombaszakértők három robbanószerkezetet találtak a járműben, amelyek hatástalanítás közben felrobbantak, pánikot keltve az arra járók körében.

Hivatalos értesülések szerint a rendőrség a támadások előtt több mint egy héttel figyelmeztetett arra, hogy templomok válhatnak merényletek célpontjaivá.

Prijalal Disszanajake rendőrfőkapitány-helyettes április 11-i tájékoztatójában azt írta: egy helyi iszlamista csoport katolikus templomok és India Srí Lanka-i nagykövetségének megtámadására készül. A jelentésben több gyanúsított neve szerepelt, akik a christchurchi mecsetek elleni támadást követően más vallások ellen uszítottak.

A tájékoztatót több rendőri egység megkapta, de az információ nem jutott el Ranil Vikremeszinghe kormányfőhöz és minisztereihez, így semmilyen óvintézkedésre nem került sor. A kormányfő viszonya feszült a biztonsági erőkkel, amelyek Maitripala Sziriszena elnök és védelmi miniszter irányítása alatt állnak. Sziriszena tavaly októberben eltávolította Vikremeszinghét tisztségéből, de döntését a legfelsőbb bíróság alkotmányba ütközőnek minősítette, és érvénytelenítette

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muszlim, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A polgárháború vége - 2009 - óta eddig nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb atrocitások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?