Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a Nicolas Sarkozy volt francia elnök elleni ítéletet

Nicolas Sarkozy

Helybenhagyta a párizsi fellebbviteli bíróság szerdán a Nicolas Sarkozy volt francia elnök ellen korrupció miatt hozott ítéletet.

A korábbi államfőt első fokon 3 év börtönre ítélték, melyből két év szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. A fellebbezés után született döntés értelmében a politikusnak egy évre sem kell börtönbe vonulnia, elektronikus nyomkövető viselésére kötelezi az ítélet. A fellebbviteli bíróság helybenhagyta az alacsonyabb szintű törvényszék azon döntését is, hogy Nicolas Sarkozy ideiglenesen nem viselhet közhivatalt.

Ügyvédje az ítélet kihirdetése után leszögezte, hogy Nicolas Sarkozy ártatlan, a döntés igazságtalan, és a legfelsőbb bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A 68 éves volt elnököt 2021-ben ítélte el a bíróság, mert megpróbált megvesztegetni egy bírót, miután távozott az elnöki posztról. Emellett befolyással üzérkedés miatt is elmarasztalták, mert megpróbált bizalmas információk birtokába jutni a 2007-es kampányának finanszírozásával kapcsolatos vizsgálattal kapcsolatban.

Nicolas Sarkozy egy cikluson át volt francia köztársasági elnök 2007 és 2012 között. Mindvégig tagadta bűnösségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?