Heger: Csírájában kell elfojtanunk az ilyen dolgokat

Eduard Heger

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a gyűlöletkeltés megállítására felszólította fel a lakosságot. A politikusokat és azokat, akik nyilvánosan, például a közösségi hálón is megnyilvánulnak, arra kérte, mérlegeljék szavaikat. Hangsúlyozta, hogy szerdán két ártatlan ember vesztette életét Pozsonyban pusztán azért, mert az LMBTQ-közösség tagjai voltak. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, és kijelentett, ez túl van egy bizonyos határon. Az Alkotmányára és az alapvető szabadságjogokra hivatkozott.

„Szerdán átléptek egy bizonyos határt. Ilyesminek nincs helye Szlovákiában, vissza kell fordulnunk ezen az úton, csírájában kell elfojtanunk az ilyen dolgokat. És ebben minden szavunk számít” – hangsúlyozta a miniszterelnök. „Elfogadhatatlan, hogy valaki kioltsa más életét csak azért, mert az LMBTQ közösség tagja. Határozottan elítélem az ilyen cselekedetet, mert Szlovákia demokratikus ország” – tette hozzá.

A kormányfő elmondta, reggel az volt az első dolga, hogy megkereste Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat vezetőjét. Találkozni akar vele, hogy tisztázzák, figyelte-e a titkosszolgálat a támadó bejegyzéseit a közösségi oldalon, és hogyan járt el. Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök milyen lépéseket tervez ezzel az üggyel kapcsolatban, azt válaszolta, ezentúl minden szavát mérlegelni fogja.

Heger hangsúlyozta, demokratikus országban a homoszexuálisoknak is joguk van ahhoz, hogy elfogadják őket, és szabadon, békében éljenek. Az Alkotmányra hivatkozott, amely nemzetiségre, etnikai hovatartozásra vagy más státuszra való tekintet nélkül a demokráciáról, minden ember jogainak tiszteletben tartásáról, valamint az alapvető jogok és a szabadságjogok garantálásáról szól. Úgy fogalmazott, a 21. században élünk, és mindannyiunknak el kell gondolkodnunk azon, ami történt. A szélsőségességet és annak minden megnyilvánulását visszautasította, a társadalomban jelenlevő haragot és gyűlöletet elítélte. Felszólított mindenkit, hogy fontolja meg az ilyen megnyilvánulásokat.

Azokra az információkra reagálva, hogy a tettes azzal fenyegetőzött, hogy őt is megtámadja, a miniszterelnök azt mondta, nem félti az életét. Megerősítette, hogy a lövöldöző az ő háza előtt is készített képeket.

A lövöldözés Pozsony központjában történt szerdán este 7 óra után. Két férfi a helyszínen meghalt, egy nő megsérült, őt kórházba szállították. A tettes elmenekült a helyszínről, a rendőrség holtan talált rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?