Házi őrizetből börtönbe került Rezešová

Budapest |

<p>Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-son halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezešová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását.&nbsp;</p>

Koszta János tájékoztatása szerint ezzel a döntésével a Budapest Környéki Törvényszék - helyt adva az ügyészségi fellebbezésnek - megváltoztatta a Gödöllői Járásbíróság november 22-én hozott, házi őrizetről szóló végzését.    A keddi határozat szerint a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés időtartamáig kell fenntartani - tette hozzá a szóvivő.    A négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés miatt első fokon, nem jogerősen hat év fogházra ítélt szlovák állampolgárságú Eva Rezešovát az elsőfokú ítélet kihirdetése után - a védői indítványnak helyt adva - helyezte házi őrizetbe a Gödöllői Járásbíróság. A vádlott tavaly augusztus óta volt előzetesben. Ügyvédje arra hivatkozva kérte a fogva tartás megszüntetését, hogy - figyelembe véve az akkor 15 hónapja tartó előzetest és a kiszabott szabadságvesztés harmadolásának lehetőségét - már csupán 2 év 9 hónap van hátra a büntetésből.    Ezután rendelte el a bíróság Eva Rezešová házi őrizetét. A vádlottról azonnal levették a bilincset, és szabadon távozhatott egy a fővárosban erre előkészített ingatlanba (sajtóhírek szerint egy Duna-parti luxus apartmanházba). Rezešovának az elsőfokú végzés szerint nyomkövetőt kellett hordania. Az ügyészség e döntés és az elsőfokú ítélet ellen is fellebbezett.    A törvényszék indoklása szerint a vádlott kiemelkedő vagyoni háttere és külföldi kapcsolatrendszere adott esetben nagymértékben megkönnyíti egy esetleges külföldre távozás kivitelezését, még az elektronikus nyomkövető eszköz használatának kötelező elrendelése mellett is. A nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértéke, valamint Eva Rezešová személyi körülményei a másodfokon eljáró bíróság szerint olyan nagyfokú kockázatot jelentenek, amely a legsúlyosabb kényszerintézkedést teszi szükségessé.     A végzésben arra is kitértek, hogy a nem jogerős ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett, és ez - figyelembe véve a halmazati szabályokat is - 5 évtől 13 évig terjedő büntetési tételkeretet jelent, ami a szökés veszélyét tovább fokozza.     A keddi határozat ellen fellebbezésnek helye nincs - mondta a törvényszék szóvivője.    Eva Rezešová szlovák rendszámú BMW-jével 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. Az autóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, egy 54 éves asszony pedig a fővárosi Honvédkórházban két nappal később halt meg.    A Gödöllői Járásbíróság november 22-én első fokon hat év fogházra ítélte Rezešovát négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt, ugyanakkor felmentette a közúti veszélyeztetés vádpontja alól.     Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezeš klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezešová. Apja Alexander Rezeš az 1990-es években Vladimír Mečiar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?