Hatvanöt év után látogat török államfő Görögországba

Ankara |

<p>Recep Tayyip Erdogan török államfő lesz az első török államfő, aki hatvanöt év elteltével Görögországba látogat - írta csütörtökön a Hürriyet török napilap internetes oldalán Hakan Cavusoglu török miniszterelnök-helyettes szavaira hivatkozva.</p>

Cavusoglu azt is közölte, hogy a látogatásra "a következő napokban" kerül sor.

Rámutatott: a két ország jelenleg három fontosabb projekten dolgozik. Az első az Izmir és Szaloniki közötti kompjáratok terve, a második az Isztambulból Szalonikibe tartó nagysebességű vasút kiépítésének ügye, a harmadik pedig a görögországi Kipoi és a törökországi Ipsala határátkelők fejlesztése.

Hakan Cavusoglu elmondta: a látogatást Törökország kezdeményezte és az a célja, hogy Ankara és Athén kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Leszögezte: Törökország jó szándékú és őszinte együttműködésre törekszik. Hozzátette ugyanakkor, hogy "sajnos Görögországban vannak olyan pártok, sajtóorgánumok, amelyek mind a török kisebbségi kérdésből, mind az Ankarához fűződő kapcsolatokból politikát csinálnak". Cavusoglu kiemelte: a görögök és a törökök szomszédok, amin nem tudnak változtatni, Görögország és Törökország vagy együttműködik és a térség két erős országává válik vagy továbbra is viszálykodik.

A török miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy november elején saját szülőföldjén, az északkelet-görögországi Nyugat-Trákiában tett hivatalos látogatást. Mint mondta, az ottani törökök elismeréssel fogadták őt, ami szerinte abból ered, hogy Erdogan gondol rájuk és maguk mellett tudják a 80 milliós Törökországot. Cavusoglu egyúttal emlékeztetett: a török kisebbség tagjai görög állampolgárok és nem szabad elfelejteniük a görög állam iránti felelősségüket.

A két ország viszonya különösen azután vált feszültté, hogy a görög igazságszolgáltatás az év elején megtagadta azoknak a török katonáknak a kiadatását, akik a tavaly július 16-i török puccskísérlet kudarcát követően menekültek helikopterrel Görögországba.

Celal Bayar akkori török köztársasági elnök 1952-ben látogatott Athénba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?