Hatezer-hatszáznál több a halott, ezer uniós állampolgár sorsa nem ismert

Katmandu |

<p>A nepáli hatóságok legfrissebb, szombati összesítése szerint az országban már 6659 halálos áldozata van az egy héttel ezelőtti pusztító erejű földrengésnek, a sérültek száma pedig elérte a 14 062-őt. Szombaton újabb, ötös erősségű utórengés rázta meg Nepált.</p>

Több mint százan haltak meg Kínában és Indiában.
    Rensje Teerink, az Európai Unió katmandui nagykövete azt mondta szombaton, hogy továbbra sem ismert mintegy ezer, uniós országokból való állampolgár - jórészt turista vagy hegymászó - sorsa. Egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes azt mondta, hogy az eltűnt uniós állampolgárok többségének valószínűleg nem esett baja, de nem tudnak róluk semmit, mivel elérhetetlen helyen tartózkodnak.
   
A nepáli rendőrség tagadta, hogy több mint ezer uniós állampolgár tűnt volna el, állítása szerint 76 külföldi halt meg, és 204 sorsa ismeretlen.
   
Kamal Szingh Bom magas rangú tisztviselő szombaton a dpa német hírügynökséggel azt közölte, hogy a rendőrség tájékoztatása szerint a földrengésnek és a lavinának legalább 50 külföldi áldozata van.
   
A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, egy hét múlt el a 7,9-es erősségű földrengés óta, és a nepáli hatóságok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Az azonban nem valószínű, hogy találnak még újabb túlélőket az összedőlt épületek romjai alatt.
   
Szombaton kora délután újabb, 5,1-es erősségű földrengés történt Nepálban, amelynek az epicentruma Katmandutól 93 kilométernyire volt - közölte az USGS amerikai földtani szolgálat. Helyi jelentések szerint több ház összedőlt.
   
A Jomiuri Simbun című japán lap arra hívta fel a figyelmet szombaton, hogy egy héttel a földrengés után Nepál lakosságának mintegy tíz százaléka - 2,8 millió ember - sátorban vagy ideiglenes szálláson él, és nem tudott visszatérni otthonába. Az újabb földrengéstől való félelmek ellenére azonban változni látszik a helyzet: egyre többen a hazatérést választják - írja az újság helyszíni jelentésében.
   
Egy katmandui belvárosi parkban, ahol több mint tízezer ember lelt menedékre a földrengés után, mára mintegy 2,5 ezren maradtak. A földrengés óta mintegy 400 ezren hagyták el Nepált, most már azonban zsúfolásig megtelnek a Katmanduba induló buszok, még a tetőn is ülnek emberek. A japán újság megállapítja, hogy Nepálban az élet lassan ugyan, de kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba, a fővárosban kinyílt a boltok többsége, működnek a pénzkiadó automaták is, de a vállalatok, az iskolák és más intézmények még mindig zárva vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?