Hasra esett a magyar gazdaság – méretes mélyrepülés

szlovak ipar k

Gyomrost kapott a magyar gazdaság és térdre zuhant, tekintve hogy méretes, 2,3 százalékos visszaesést produkált a második negyedévben 2022 hasonló időszakához képest.

2020 vége óta nem érkezett annyira gyenge GDP-adat, mint most. Az pedig, hogy zsinórban négy negyedévben is romlást mérjenek, még soha nem fordult elő, amióta 1995-ben a mostani módszertannal kezdték mérni a bruttó hazai termék (GDP) alakulásátMég a 2008/09-es pénzügyi válságban is csak három, egymást követő negyedévig tartott a gazdaság zsugorodása.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggeli közlése szerint az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal csökkent. Ezzel negyedik negyedéve zsugorodik a gazdaság, vagyis egy éve van technikai recesszióban Magyarország. Az év első felében összesen 1,7 százalékos a visszaesés.

A ma kijött kedvezőtlen adat tükrében, bár a második félévben továbbra is pozitív számokra számítunk, összességében elkerülhetetlennek látszik a recesszió az egész évre vonatkozóan – írja kommentárjában Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.

A csökkenéshez legnagyobb mértékben az ipar, a piaci szolgáltatások, ezen belül főként a szállítás, raktározás és a kereskedelem járultak hozzá. A csökkenést mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye. Viszont 2022-ben az aszály miatt a mezőgazdaságnak borzalmas éve volt, az akkori második negyedévben például 35,1 százalékos zuhanást mértek – nyilvánvaló volt, hogy a 2023-as agrárszámok ehhez viszonyítva óriási növekedést fognak mutatni akkor is, ha csak egy erősen átlagos éve lesz a mezőgazdaságnak. A visszaesésnek további oka is van: a párját ritkító magyar infláció miatt az emberek az elmúlt időszakban nem tudtak például annyi élelmiszert venni, mint korábban, így csökkent a kiskereskedelmi forgalom.

(Tx, hvg, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?