Harmadszor is Allah Akbar kiáltással gázolt egy újabb autós

Párizs |

<p>Tízen megsérültek, amikor egy autós furgonjával belehajtott a tömegbe a nyugat-franciaországi Nantes belvárosában a karácsonyi vásárban hétfő este - közölték a hatóságok, de egy helyi lap szerint merénylet történt, mert a sofőr Allah nevét kiabálta.</p>

Az áldozatok közül öten súlyos sérüléseket szenvedtek, köztük az autót vezető férfi is. Az Ouest France című helyi újság szemtanúkra és a rendőrségre hivatkozva azt közölte, hogy a sofőr azt kiáltotta: "Allah Akbar", ami annyit tesz: Isten a legnagyobb, majd megszúrta magát egy késsel.

Három nap alatt ez már a harmadik hasonló eset Franciaországban. Vasárnap Dijon város központjában hajtott a járókelők közé egy férfi ugyanezt kiabálva. Akkor tizenegy ember sérült meg, közülük kettő súlyosan. Szombaton pedig egy másik férfi ugyanezzel a kiáltással késsel támadt rendőrökre a nyugat-franciaországi Joué-les-Tours rendőrőrsén és többeket megsebesített, mielőtt lelőtték.

A támadások országszerte hatalmas visszhangot váltottak ki, miután az Iszlám Állam többször is felszólította híveit arra, hogy hajtsanak végre "hitetlenek" elleni támadásokat Franciaországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?