Hamenei megújította a Washingtonnal folytatandó tárgyalásra vonatkozó tilalmat

irán Ali Hamenei ajatolláh

Irán továbbra is fenntartja az Egyesült Államokkal folytatandó tárgyalásokra vonatkozó tilalmat - közölte vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője egy nappal a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásának 40. évfordulója előtt.

"Amerika politikai beszivárgásának megakadályozásához az egyik út az Amerikával folytatandó tárgyalások betiltása. Ez azt jelenti, hogy Irán nem enged az amerikai nyomásnak. Azok, akik azt hiszik, hogy az ellenséggel tárgyalva meg lehet oldani a problémáinkat, száz százalékban tévednek" - mondta az iráni állami televízió szerint Hamenei.

A felek kapcsolataiban válság állt be, amióta Donald Trump amerikai elnök a múlt évben felmondta az Irán és a nyugati nagyhatalmak között 2015-ben megkötött atomalkut, amelynek értelmében Teherán a nemzetközi büntetőintézkedések feloldásáért cserébe vállalta, hogy korlátozza atomprogramját.

Az Egyesült Államok újból elrendelte a főként az iráni kőolajexportot sújtó szankciókat, hogy szélesebb hatáskörű szerződésre kényszerítse Teheránt. Hamenei megtiltotta az iráni vezetőknek, hogy Washingtonnal tárgyaljanak, amíg az Egyesült Államok vissza nem tér a szerződéshez és fel nem oldja a szankciókat.

A teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásának évfordulója közeledtével Irán-szerte tüntettek "Halál Amerikára" jelszavakat skandálva.

A nagykövetség elfoglalása röviddel az iráni iszlám forradalom 1979-ben történt kitörése után állandósította a két ország közötti ellenséges kapcsolatokat. Irán, amely azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy támogatta az elűzött sah kegyetlen politikáját, 444 napon át tartott fogva 52 amerikai állampolgárt a nagykövetségen.

Az Egyesült Államok évtizedek óta nem változott (.) ugyanolyan agresszív, rosszindulatú magatartást tanúsít, és ugyanazt a nemzetközi diktatúrát gyakorolja" - mondta Hamenei.

A legfőbb iráni vezető nem kímélte az Egyesült Államok és Irán között tárgyalásokat szorgalmazó Emmanuel Macron francia elnököt sem.

"A francia elnök, aki szerint egy találkozó minden, Teherán és Amerika között problémának véget vet, szintén naiv vagy Amerika cinkosa" - tette hozzá az ajatolláh.

Macron megpróbált találkozót megszervezni Haszan Róháni iráni és Donald Trump amerikai elnök között az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakának általános vitája szünetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?