Hamarosan megkezdődhet az egyik Ebola-oltóanyag tesztelése

Marburg |

<p>Január végén vagy február elején megkezdődhet az ebolavírus elleni egyik oltóanyag tesztelése a járvány által leginkább sújtott Nyugat-Afrikában.</p><div>&nbsp;</div>

Stephan Becker német virológus, a marburgi egyetem kutatója a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy elégedettek a nemzetközi összefogásban készülő vakcina első, részben azonban még előzetes eredményeivel. "Mindannyian örülünk, hogy nem mutatkoztak súlyos mellékhatások" - mondta a kutató.

A szer klinikai kipróbálása novemberben kezdődött, a tesztelésben 200-300-an vettek részt Hamburgban, Svájcban és Afrika ebolamentes részeiben.

Közben a Német Vöröskereszt elnöke egy szombati lapinterjúban azt hangsúlyozta, hogy bár a nyugat-afrikjai országokban erősen visszaesett az új fertőzések száma, az ebolaveszély még nem múlt el. Rudolf Seiters szerint mindaddig nem lehet fellélegezni, amíg új megbetegedések vannak, illetve nem sikerül elérni, hogy egyetlen új fertőzés se jelentkezzen.

Az interjúban Seiters utalt arra, hogy az elmúlt időszakban az ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban - mindenekelőtt Libériában - drasztikusan csökkent az új fertőzések száma. Ennek ellenére nem lehet szó az éberség mérsékléséről - jelentette ki, utalva arra is, hogy a Német Vöröskereszt legalább az év közepéig nem csökkenti jelenlétét az érintett térségbeli országokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?