Halálra késelt egy diák egy tanárt egy franciaországi középiskolában

keseles k

Életét vesztette kedden egy tanár a dél-franciaországi Saint-Jean-de Luz egyik magániskolájában, miután tanóra alatt az egyik diák megkéselte – erősítette meg a helyi ügyészség a sajtóértesüléseket.

Megerősítem, hogy késes támadás történt, és az áldozat meghalt

– mondta az AFP hírügynökségnek Jérome Bourrier ügyész.

A 16 éves diákot a helyszínen őrizetbe vették, tettestársakat nem keres a rendőrség.

A tragédia szerda délelőtt a baszkföldi Saint-Jean-de-Luz település Aquinói Szent Tamás katolikus magángimnáziumában történt.

Az Actu.fr hírportál és a Sud Ouest regionális napilap értesülése szerint az áldozat egy ötven év körüli spanyolnyelv-tanárnő, aki a helyszínen életét vesztét, a kiérkező mentősök nem tudták újraéleszteni. A tanár órát tartott egy osztályban, amikor az egyik tanuló megtámadta.

Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított nyomozást. A Le Monde című napilap szerint a nyomozás a diák állítólagos pszichológiai problémáira koncentrál.

Tavaly szeptemberben a normandiai Caenban történt hasonló eset: akkor egy 15 éves gimnazista torkon szúrta egyik tanárát. A 63 éves férfi néhány nappal később elhagyhatta a kórházat, a diákot szeptember végén vád alá helyezték, és jelenleg egy egészségügyi intézményben tartják fogva.

Olivier Véran kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően együttérzését fejezte ki a kormány nevében, és bejelentette, hogy Pap Ndiaye oktatási miniszter még a nap folyamán a támadás helyszínére látogat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?