Forrás: Arab Times
Halálos áldozatok és váratlan látogató Irakban
Legalább öt embert megöltek, és több mint százat megsebesítettek az iraki biztonsági erők hét végén a Bagdadban és több dél-iraki városban lezajlott kormányellenes tüntetéseken.
A fővárosban a biztonsági erők éleslőszert és könnygázt vetettek be az oszlatáshoz. Három tüntető meghalt, mintegy ötvenen megsebesültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.
Umm-Kaszr stratégiai fontosságú kikötője közelében további két ember halt meg, és több mint hetvenen megsebesültek, amikor a biztonságiak éleslőszerrel oszlattak. A tüntetők a kikötőhöz vezető utat akarták eltorlaszolni, hétfő óta harmadszor. A biztonsági erők pénteken tisztították meg a Bagdadtól mintegy 550 kilométerre délre fekvő kikötőhöz vezető utat a tüntetőktől.
Kórházi vezetők szerint a haláleseteket éleslőszer okozta, a sebesültek között néhánynak súlyos az állapota. Szemtanúk szerint nagy létszámban vonultak ki a biztonsági erők a helyszínre.
Nászírijában, ahol tegnap is folytatódtak a tüntetések, egy kórházból gyermekeket kellett kimenteni, mert a biztonságiak könnygázt vetettek be az épület udvarán. A síiták szent városában, Kerbelában a biztonsági erők legalább 24 embert megsebesítettek, amikor tüzet nyitottak a helyi kormányzati épületek felé tartó tüntetőkre. A tiltakozók a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és az Irak elleni 2003- as amerikai invázió után hatalomra került, korruptnak tartott politikai osztály távozását követelik.
Washington azt szeretné, ha a bagdadi vezetés visszafogottságot tanúsítana az országban zajló korrupcióellenes tüntetésekkel szemben, miután az elmúlt két hónap tiltakozásaiban több mint 320 ember halt meg – mondta a be nem jelentett látogatásra Irakba érkező Mike Pence amerikai alelnök szombaton telefonon Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnöknek. Az al-Aszad légitámaszpontról kezdeményezett beszélgetésben Pence az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint támogatását fejezte ki egy szabad, szuverén és független Iraknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.