Haitin halt meg a szlovák misszionárius

<div>Életének 80 évében Haiti szigetén meghalt Augustín Vrecko szalézi szerzetes, misszionárius &ndash; közölte a Szlovák Katolikus Püspöki Kar Sajtóirodája.</div><div>&nbsp;</div>

A misszionáriust valószínűleg nem hozzák haza, hanem az általa alapított Bois de Lorence plébániáján temetik el, melyet ő alapított, és kőtemplomát is ő építtette.  Az idős szerzetest múlt héten szélütés érte, előtte tüdőgyulladása volt. Bois de Lorence egy isten háta mögötti település, ahova nem vezettek utak, nem volt iskola és ivóvíz. A szlovák szerzetes 20 éve került oda. iskolát épített, és a helyiek közül több tanítót is kinevelt. A bennszülöttekkel 50 kilométernyi úthálózatot épített ki, bevezették az ivóvizet is. Augustín Vrecko 1934-ben született a privigyei járásbeli Nevigyén (Nevidzany) községben. Erdészeti tanulmányainak félbeszakítására a kommunista rendszer kényszerítette. Az 50-es években emigrált, és belépett az amerikai hadseregbe. Ezt követően Lyonban teológiai tanulmányokat folytatott, majd 1975-ben Haitire utazott, ahova haláláig többszöt visszatért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?