Haider vétóval fenyegetőzik

Bécs. Az EU-bővítés ausztriai elutasításának a lehetőségével fenyegette meg Brüsszelt tegnap Jörg Haider.

Bécs. Az EU-bővítés ausztriai elutasításának a lehetőségével fenyegette meg Brüsszelt tegnap Jörg Haider. A karintiai tartományi elöljáró – aki korábban a jobboldali, populista Osztrák Szabadságpárt vezetője volt – azzal kapcsolatban fenyegetőzött az osztrák hírszolgálati irodának adott nyilatkozatában, hogy az EU 14 tagországa Ausztria ellenkezése dacára a múlt héten úgy döntött: enyhíti a közúti teherszállítás eddigi szabályozását, amelynek eredményeként a következő években több külföldi kamion haladhat majd át az ország területén.

Az osztrák tömegtájékoztatás Ausztria vereségeként értékelte a brüsszeli döntést, amelyet november 25-én még véglegesíteni kell. Bécs eddig úgynevezett öko-pontrendszer alapján szabályozta a területén áthaladó kamionforgalmat. A teherautókat környezetszennyezési mutatóik alapján pontozta: a tisztának minősített járművek legfeljebb 4 öko-pontot kaptak, a leginkább szennyező járművek 9-nél is többet. Úgy számoltak, hogy egy kamion áthaladása az ország területén átlag 5,7 öko-pontot jelent. Ezek alapján írták elő, hogy évente körülbelül 9,4 millió összpontszámú külföldi kamion tranzitútját engedélyezik, ami idén várhatóan 1,7 millió teherjárművet jelent. Brüsszel azonban úgy döntött, hogy az Ausztrián áthaladó külföldi kamionok mintegy harmadát – a tiszta kategóriába tartozók 40-45 százalékát – kivonnák a pontrendszer hatálya alól.

Jörg Haider diktátumnak minősítette a brüsszeli állásfoglalást, amely Ausztria létérdekeit érinti. Azt hangoztatta, hogy Ausztria még nem adott zöld jelzést az európai integráció bővítésének, ezért az EU-nak nem kellene olyan biztosnak lennie a dolgában. Azt tanácsolta Brüszszelnek, hogy kezdjen tárgyalásokat a problémáról Béccsel, ahelyett, hogy az EU bővítésével kapcsolatban „nem” kimondására kényszerítené Ausztriát és parlamentjét.

Haider arra hivatkozott, hogy Svájc mellett Ausztriát érinti a legjobban a közúti teherszállítás gondja, hiszen az EU jövő májusi bővítése után megnövekszik Kelet-Európával a teherforgalom, a környezetszennyezés veszélye. A tartományi elöljáró bejelentette, hogy a jövő héten a kamionforgalom által leginkább érintett négy osztrák tartomány – Karintián két autópálya is áthalad – vezetői tanácskozást tartanak Hubert Gorbach (szabadságpárti) közlekedési miniszterrel a brüsszeli döntésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?