Giuliani: a Fekete életek számítanak mozgalom rasszista

New York |

<p>Az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő, Fekete életek számítanak nevű civil mozgalom természeténél fogva rasszista - vélte a CBS amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában Rudy Giuliani, aki New York republikánus polgármestere volt nyolc éven keresztül.&nbsp;</p>

Az egykoron az elnökjelöltségért is versengő Giuliani élesen fogalmazott, s kijelentései nagy visszhangot keltettek, szinte valamennyi jelentős amerikai médium foglalkozik velük. A volt polgármester ugyanis az egyedüli politikus, aki nyíltan "lerasszistázta" a polgárjogi mozgalmat, amelyet értek ugyan bírálatok az elmúlt napokban, de senki nem minősítette fajgyűlölőnek.    Rudy Giuliani szerint az afrikai gyökerű amerikaiaknak "el kell magyarázniuk, hogy mit és hogyan tesznek a saját közösségeiken belül a bűnözés ellen".     "Ha meg akarod védeni a fekete életeket, akkor nemcsak a rendőrségtől kell megvédened ezeket a fekete életeket" - fogalmazott Giuliani. Szerinte ritkán fordul elő, hogy rendőrök afroamerikaiakat gyilkolnak meg, de ha előfordul, akkor nagyon nagy sajtófigyelmet kap, miközben a feketék egymás közti erőszakjáról alig esik szó. "Chicagóban minden tizennegyedik órában" előfordul feketék egymás elleni erőszakos cselekménye - állította a volt polgármester.     Majd leszögezte, hogy szerinte az afroamerikaiaknak arra kellene tanítaniuk a gyermekeiket, hogy tiszteljék a rendőröket, és kerüljék az erőszakot a saját közösségeikben. "Ha én fekete apa volnék, és aggódnék a gyermekem biztonságáért, de igazán aggódnék, s nemcsak politikát csinálnék belőle, akkor azt mondanám neki, hogy tisztelje nagyon a rendőröket, mert a többségük jó ember, még ha akadnak is köztük rosszak is" - mondta Giuliani. Majd azt fejtegette, hogy az afroamerikaiak a zenéjükkel és a popkultúrájukkal hozzájárulnak a feszültség elmélyítéséhez, mert "a rapszámaik szövegei rendőrök meggyilkolásáról szólnak".     Az etnikai színezetű problémák ügyében véleményt nyilvánított Jesse Jackson afroamerikai polgárjogi aktivista és baptista tiszteletes is a Fox televíziónak adott interjújában. Az amerikai feketék és fehérek közötti feszültség fellobbanásáért és elmélyüléséért Jackson Donald Trumpnak, a republikánusok várható elnökjelöltjének a retorikáját tette felelőssé.     Barack Obama elnök pedig vasárnap Spanyolországban, amerikai riportereknek adott interjújában védelmébe vette a Fekete életek számítanak mozgalmat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?