Giorgia Meloni: propaganda volt Putyin parlamenti beszéde

Giorgia Meloni

„Propagandának” minősítette Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kedden Kijevben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz parlament két házához intézett évértékelő beszédét.

„Kicsit abban reménykedtem, hogy mást fog mondani (Putyin), hogy valami előrelépés történik. De propaganda volt” – jelentette ki Meloni a Kijev melletti Irpiny településen tett látogatása során.

Meloni vonattal érkezett az ukrán fővárosba Lengyelországból. Ellátogatott a Kijev melletti Bucsa és Irpiny településekre, ahol tavaly tavasszal ukrán civileket mészároltak le. Az olasz kormányfőt Bucsában körbevezették egy helyi templomban, ahol a városban meggyilkolt civil áldozatokról készült fotókat állítottak ki. Irpinyben Meloni segélyeket osztott a helyieknek.

A nap folyamán az olasz miniszterelnök Volodimir Zelenszkij elnökkel is tárgyalt. A megbeszélést követően Meloni úgy fogalmazott, hogy „nincs terítéken” olasz katonai repülőgépek átadása Ukrajnának, Róma ugyanakkor fontolgatja további légvédelmi rendszerek küldését a francia-olasz fejlesztésű SAMP/T-MAMBA rakétákon kívül.

Meloni egyben hangsúlyozta, hogy Ukrajna megadása nem hozhat valódi békét. Mint mondta, Kijev veresége más európai országok elleni támadások veszélyével járhat, és további támogatást ígért Ukrajnának. Hozzátette: Olaszország azt tervezi, hogy áprilisban nemzetközi konferenciát rendez Ukrajna újjáépítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?