Genfi tárgyalások – Megállapodás Irán és a Hatok között

Genf |

<p>Megállapodás született vasárnap hajnalban Genfben Teherán atomprogramjáról a Hatok csoportja és Irán között - közölte szóvivője útján Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A megállapodást Barack Obama amerikai elnök fontos első lépésnek nevezte.</p>

Catherine Ashton szerint ideiglenes, hat hónapra szóló megállapodás jött létre, ami - mint hozzátette - lehetővé teszi egy átfogó egyezmény kidolgozását.     Genfben szerda óta tárgyaltak az ENSZ BT öt állandó tagjából és Németországból álló Hatok csoportja, valamint Irán képviselői. A tárgyalásokhoz csatlakoztak a külügyminiszterek is.     Hajnali értesülések szerint a Genfben megszületett megállapodásban Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy nem dúsítja 5 százaléknál magasabbra uránkészleteit, valamint semlegesíti 20 százalékra dúsított készleteit, továbbá, hogy nem helyez üzembe új centrifugákat és nem fejleszti tovább nukleáris programját, beleértve az araki nehézvizes reaktort, amely alkalmassá válhatott volna plutónium előállítására atomfegyverhez. Beleegyezett Irán abba is, hogy lehetővé teszi létesítményeinek helyszíni ellenőrzését.     Az iráni külügyminiszter korábban annyit közölt, hogy az egyezmény elismeri Irán jogát az urándúsításra. John Kerry amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez szó szerint nem szerepel a megállapodásban. A Hatok nem ismerik el Irán jogát az urándúsításra.     Barack Obama fontos első lépésnek nevezte a megállapodást. Az amerikai elnök ugyancsak ideiglenes, hat hónapra szóló megállapodásról beszélt, hangsúlyozta, hogy a következő fél évben egy végleges megállapodást kell kidolgozni.      A Fehér Házban elhangzott nyilatkozatában az elnök kiemelte, hogy Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy nukleáris programja csakis békés célokat szolgál majd.  Emlékeztetett arra, hogy Teherán beleegyezett: semlegesíti 20 százalékra dúsított uránkészletét, lemond az újgenerációs centrifugák használatáról, a nemzetközi ellenőröknek pedig lehetővé teszi atomlétesítményeinek ellenőrzését. Irán az atomenergiát csakis békés célokra használhatja fel - hangsúlyozta az elnök.      Mindennek fejében Irán az ellene érvényben lévő szankciók kis mértékű enyhítésére számíthat - jelentette ki. Ennek részeként értesülések szerint Irán 4,2 milliárd dollárhoz juthat a korlátozott olajexportból, további 1,5 milliárdhoz pedig többek közt arany- és nemesfém-kereskedelméből, valamint további szankciók enyhítéséből.     Obama rámutatott, hogy a nukleáris kérdést békés úton kívánja megoldani. Hozzátette, ha Teherán nem teljesíti a vállalt kötelezettségeket az elkövetkező hat hónapban, véget vetnek a szankciók enyhítésének és Iránnak újabb nyomással kell számolnia. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?