Független ENSZ-szakértők óva intik a hadiipari vállalatokat attól, hogy fegyvert szállítsanak Izraelnek

izraeli-palesztin konfliktus

Független ENSZ-szakértők óva intették csütörtökön a hadiipari vállalatokat attól, hogy Izraelnek szállítsanak lőszert, illetve fegyvert.

A szakemberek Genfben kiadott nyilatkozatukban figyelmeztettek, hogy az érintett cégek emberi jogi jogsértéseket követhetnek el ezzel. Név szerint több mint harminc céget, illetve befektetőt neveztek meg, köztük a német Rheinmetallt és a ThyssenKruppot.

„Ezek a vállalatok, amelyek fegyvereket, alkatrészeket és lőszereket szállítanak az izraeli hadseregnek, azt kockáztatják, hogy társtettessé válhatnak az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértésének súlyos eseteiben” – emelték ki a szakértők, egyben emlékeztettek a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Izraelhez intézett felszólítására, hogy vessen véget a Rafah ellen indított katonai műveletnek, valamint Karim Khan főügyésznek izraeli kormánytagok ellen kérvényezett elfogatóparancsára.

A szakértők szerint ezért a további fegyverszállításokra az emberi jogokat, illetve a nemzetközi humanitárius jogot sértő izraeli műveletek tudatos támogatásaként lehet tekinteni.

A szakemberek több mint harminc fős csoportját az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa bízta meg különböző emberi jogi kérdéskörök feldolgozására. A szakértők a világszervezettől függetlenül dolgoznak, tevékenységükért nem kapnak fizetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?