Franco kilovagolt Madridból

Madrid |

<p>Törvényellenesen bontották le, de nem állítják vissza a volt diktátor, Francisco Franco lovas szobrát Madridban - ismertették a szerdai spanyol újságok a jogvitában hozott bírósági ítéletet. A spanyol közlekedési minisztérium 2005 márciusában, váratlanul és sebtében távolíttatta el az egyik kormányzati épületegyüttes előtt álló szobrot.</p>

A volt diktátor emlékét ápoló alapítvány ezután följelentette a minisztériumot. A bíróság most úgy ítélte meg, hogy a tárcának nem volt illetékes a szobor eltávolítására, ám egyúttal elutasította a felperes kérését a "generalisszimusz" szobrának visszaállítására. " Ennek nem lenne gyakorlati értelme" - hangzott a testület indoklása.

Az ítéletet ismertető bíró a Franco-rezsim (1939-75) történelmi feldolgozásával foglalkozó, 2007-ben elfogadott törvényre hivatkozott. Ez kimondja, hogy a diktatúra jelképeinek el kell tűnniük a spanyol városok utcaképéből. A Francisco Franco Alapítvány bejelentette, hogy fellebbez a bírósági döntés ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?