Franciaországot, Tunéziát, Szomáliát és Kuvaitot is támadás érte - ÖSSZEFOGLALÓ

<p>Különösen véres dzsihadista támadások kísérték a muzulmánok számára szent hónap, a ramadán pénteki napját: Tunéziában legkevesebb harminchét halálos áldozatot szedett egy fegyveres támadás két szálloda ellen; Franciaországban lefejeztek egy vállalkozót; Kuvaitban huszonöten vesztették életüket egy mecset elleni öngyilkos merényletben, és Szomáliában katonák tucatjait mészárolták le.</p>

A merényletsorozat három nappal azután következett be, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet felhívást tett közzé, amelyben arra buzdította a muzulmánokat világszerte, hogy a - június 17. óta tartó - ramadán ideje alatt vegyenek részt a "hitetlenek" ellen vívott "szent háborúban".    Az Iszlám Állam Irakban és Szíriában jelentős területeket tart ellenőrzése alatt, és kalifátust kiáltott ki az általa elfoglalt területeken.    Az első információk alapján mindazonáltal semmi sem utal arra, hogy a különféle helyszíneken pénteken végrehajtott támadásokat összehangolták volna.    A merényleteket az ENSZ, az Egyesült Államok és a világ több más országa is elítélte. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt mondta, mindazokat, akik a megdöbbentő erőszakos cselekedetekért felelősek, azonnal bíróság elé kell állítani.    Tunéziában, a Földközi-tenger partján fekvő Szúsza városban két népszerű vízparti üdülőkomplexumot ért fegyveres támadás, legalább harmincheten meghaltak, köztük külföldiek is. A halálos áldozatok többsége sajtóértesülés szerint német vagy brit állampolgár volt, de hivatalos forrás szerint tunéziai, belga és írországi áldozat is van.    Franciaországban pénteken egy embert lefejeztek, és ketten megsebesültek egy Lyonhoz közeli vegyi üzemnél elkövetett merényletben. A nyomozók Saint-Quentin-Fallavier vegyi üzemének kerítésére erősítve találták meg a halálos áldozat levágott fejét. Arcán arab feliratok voltak, és a kerítésre több iszlamista zászlót is kitűzött a merénylő. Franciaországban most először követtek el merényletet az Iszlám Állam módszere alapján.    Kuvaitvárosban az asz-Szádik mecset ellen hajtottak végre öngyilkos merényletet a pénteki ima idején. A helyi belügyminisztérium tájékoztatása szerint a támadásban 25-en meghaltak, és 202-en megsebesültek. A támadás elkövetését az Iszlám Állam egy közleményben magára vállalta. A szélsőségesek szerint a támadó korábban már több tucatnyi síitát gyilkolt meg a szervezet szolgálatában.    Szomáliában katonák tucatjait mészárolták le az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab nevű terrorszervezet fegyveresei az Afrikai Unió (AU) egyik támaszpontján.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?