Franciaországban regionális szinteken nem kizárt újabb karantén

koronavírus Franciaország

Emmanuel Macron francia államfő keddre összehívta a védelmi tanács ülését, miután az ország keleti részein erősödik a koronavírus-járvány terjedése.

A francia elnöki hivatal hétfői bejelentését megelőzően Olivier Véran egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban nem zárta ki, hogy a franciáknak harmadik alkalommal is karanténba kell vonulniuk, ha országosan is romlik a járványhelyzet.

A hivatalos tájékoztatás szerint a védelmi tanács a karácsonyi ünnepek utáni járványhelyzetet értékeli, és megvizsgálja, hogy szükségesek-e újabb korlátozások.

Az egészségügyi tárca szerint három keleti régióban (Grand-Est, Bourgogne-Franche-Comté és Alpes-Maritimes) van ok aggodalomra, de „ezeken a régiókon kívül máshol nem kapott olyan erőre a járvány, hogy jelenleg országos karantént indokolna”.

Ha nem is ezen a héten, de a kormány nem zárta ki, hogy januárban ismét lezárás jöhet, amennyiben az év végi ünnepek után a járványnak egy harmadik hulláma éri el az országot.

Mathieu Klein, a keleti Nancy polgármestere hétfőn már elkerülhetetlennek nevezte, hogy Elzászban helyi szintű karantén lépjen életbe a járványhelyzet romlása miatt, és azt is kérte a kormánytól, hogy a járvány által leginkább sújtott régiókban gyorsítsa fel az oltási kampányt. Elmondása szerint a helyi kórházakban már karácsony előtt is feszült volt a helyzet, a betegek száma három hete emelkedik.

„Soha nem zárunk ki olyan intézkedéseket, amelyek szükségesek lehetnek a lakosság megvédésre. Ez nem jelenti azt, hogy a döntés megszületett, de óráról órára figyeljük a helyzetet” – mondta az egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő lapnak adott interjúban.

A Le Parisien című napilapban hétfőn egy kormányzati forrás annyit közölt, hogy „nem zárjuk ki, de ez nem jelenti azt, hogy most napirenden van” a karantén.

„Olivier Véran rendszeresen egyeztet a helyi vezetőkkel. Figyelünk rájuk. Helyi intézkedések nem kizártak” – jelezte a kormányzati forrás.

Az illetékes hatóságok ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a karácsonyt megelőző héten több mint 2 millióan vették részt szűrésen, s emiatt is emelkedett a napi esetszám. A kormány mindenesetre sikerként értékelte az október végétől hat hétig tartott általános karantént, ugyanis ennek köszönhetően a franciák szabadon ünnepelhették a karácsonyt.

„Az ünnepek előtti karanténnak köszönhetően lehetővé vált az oldott hangulatú ünnep” – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter, aki szerint a lakosság mentális egészsége is nagyon fontos.

Az elmúlt hét napban a napi esetszám átlagosan 12 ezer volt, ami elmarad a kormány által még a karantén előtt kitűzött 5 ezertől. A lezárás december eleji feloldása óta a járványmutatók azonban eddig nem emelkedtek országos szinten, hanem inkább stagnálnak. Kórházban 24 ezer fertőzöttet ápolnak, közülük 2600-an vannak súlyos állapotban, s számuk nagyon lassan csökken, miután naponta még mindig több mint 1500 beteget vesznek fel.

Az intenzív osztályok ágyainak felén fekszenek koronavírusos fertőzöttek, de a keleti régiókban nyolcvanszázalékos az arány.

A járvány kezdete óta 62 746-an vesztették életüket, az elmúlt 24 órában 175-en.

Karácsonnyal ellentétben december 31-én viszont nem tervezi a kormány az este 8 órakor kezdődő éjszakai kijárási tilalom feloldását, s azt tanácsolja, hogy mindenki az otthonában ünnepelje a szilvesztert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?