<p>Folytatta légitámadásait az Iszlám Állam (IÁ) ellen Jordánia csütörtökön, egy nappal azután, hogy II. Abdalláh király bosszút fogadott a fiatal jordániai pilóta, Maáz al-Kasszaszbe élve elégetéséért.</p>
Folytatta a légitámadásokat Jordánia
Több tucatnyi harci repülőgép támadta az IÁ által uralt szíriai területeket, lőszerraktárakra és kiképzőtáborokra is csapásokat mértek - mondta a védelmi szervek egyik tisztviselője.
II. Abdalláh király szerdán ígéretet tett arra, hogy megbosszulja a meggyilkolt pilótát, és úgy nyilatkozott, hogy Jordánia válaszképpen kíméletlenül fellép az IÁ ellen, mivel az nem csak az ország, hanem az iszlám és annak értékeinek ellensége is.
Csütörtökön a pilóta családját az Ammántól száz kilométerre lévő Karak mellett a király, Abdulláh Enszúr miniszterelnök, és más magas rangú tisztviselők látogatták meg, hogy részvétüket nyilvánítsák. Szerdai beszédében az uralkodó mártírnak nevezte al-Kasszaszbét, és hangsúlyozta, nem engedhetik, hogy halála hiábavaló legyen.
A nap folyamán több ezer jordániai fejezte ki részvétét a régióban, ahonnan a huszonhat éves főhadnagy származik. A terület a Hasemita uralkodóháznak egy fontos bázisa, amit az királyi családhoz hűséges törzsek laknak.
Washingtonban a kongresszus befolyásos politikusa már javasolták a királyság katonai támogatásának erősítését. Jelenleg az Egyesült Államok évi egymilliárd dollárt folyósít Jordániának, hogy segítsék a gazdaságot és katonaságot.
Közben a jordániai hatóságok csütörtökön elengedték a börtönből az egyik legbefolyásosabb jordániai radikális iszlamista vezetőt, Abu Mohammed al-Makdiszit. A hitszónok szabadon engedésének okait nem tette közzé Ammán. Egy biztonsági tisztségviselő mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy al-Makdiszi várhatóan elítéli és a "hit értékeivel" ellentétesnek minősíti a jordániai pilóta meggyilkolását. A befolyásos hitszónok Abu Muszab az-Zarkávi iraki al-Kaida-vezér egyik szellemi mentora volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.