Folytatódtak a harcok pénteken Jemenben

Taizz/Iszlámábád |

<p>A lázadók Taizz melletti katonai táborát bombázta pénteken a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség légiereje, miután egész éjjel folytatódtak a harcok délnyugat-jemeni város közelében.</p>

Csütörtök este Rijádban tárgyalt a pakisztáni kormányfő és támogatásáról biztosította a szövetség katonai lépéseit. A szövetségesek gépei a síita húszi lázadókat támogató egyik egység táborát támadták három nappal azután, hogy Rijád bejelentette: véget ért a lázadók előrenyomulásának megállítására indított hadjárat első szakasza.

Ádenben szintén a lázadók állásait támadták harci gépek, miközben a húszi lázadók és Abed Rabbo Manszúr Hádi száműzetésben lévő elnök hívei között hajnalig folytatódtak a heves összecsapások. A kelet-jemeni Márib tartományban helyi lakosok szerint szintén voltak összecsapások és légicsapások az éjszaka folyamán.

Egyelőre nem tudni, hány áldozata volt a legfrissebb harcoknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint több mint ezer ember halt meg március 19. óta Jemenben.

A Rijád vezette koalíció kedd este jelentette be: véget vetnek az intenzív légitámadásoknak, hogy folytathassák a politikai rendezés folyamatát, a humanitárius segély eljuttatását és "a terrorizmus elleni harcot". A fővárost, Szanaát januárban elfoglaló húszik azonban a légitámadások teljes leállítását követelték, mielőtt az ENSZ égisze alatt folytatnák a párbeszédet.

A Rijádban tárgyaló Navaz Saríf pakisztáni kormányfő támogatásáról biztosította a katonai szövetség jemeni fellépését, és Hádi elnök hivatalba való visszahelyezésére szólította fel a feleket – közölte pénteken a külügyminisztérium. A miniszterelnök csütörtök este tárgyalt a szaúdi fővárosban Szalmán bin Abdel-Azíz uralkodóval, más magas rangú vezetőkkel, valamint Hádi jemeni elnökkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?